Red Bull Manny Mania World Final Athletes Arrive in New York Red Bull Photofiles

Bachman Márk képviselte a magyar színeket a Red Bull Manny Mania New York-i döntőjében. Élményeit egy blogbejegyzésben osztja meg velünk!

"Hosszú úttal a hátunk mögött, helyi idő szerint hajnali egykor érkeztünk meg New York-ba. Azonnal elfoglaltuk szállásunkat és hat óra alvás után már jött is értünk hét fekete kocsi, hogy elvigyenek minket fotózni és a híres skate-shopokba! Közben a várost is elkezdtük feltérképezni. Mivel Londonban elhagyták a csomagjainkat, ezért gördeszkát kellett vennünk!

Szerencsére az izraeli barátom (Ran Fernandez), akivel egy szobában laktunk, elvitt egy elég jó gördeszkás boltba, ahol összeraktam egy deszkát. Ezután sietnünk kellett, mert már várt ránk a fekete furgon, hogy elvigyen minket a Manhattan Bridge alatti skatepark-ba gyakorolni. Este egy vacsorára invitálták meg a gördeszkásokat, ahol megtudtuk, hogy ki melyik heat-ben lesz együtt. Én egyből az első heat-be kerültem. Összeszedtünk pár deszkást még Ran-nel és elmentünk “streetelni” a városba. Ez volt életem egyik legjobb deszkázása, mivel senki nem szólt azért, hogy az úton gurulunk és deszkázunk! Ahogy láttunk egy jó kis útlezárót egyből wallride-oltunk rajta.

A második napon volt a versenyünk, de előtte elmentünk az angol sráccal (Jack Edwards) gyakorolni a szállástól pár utcányira egy skatepark-ba, ahol senki sem volt rajtunk kívül. Azután siettünk vissza a Manhattan Bridge alá, hiszen még ott is akartunk gyakorolni egy kicsit. A menetemben beadtam az egykerekes manualt, nollie 360 pop manualt, nollie pop manual body varial out-ot meg még egyszerűbb manualokat is. A verseny után megint elmentünk streetelni, majd mikor már besötétedett, visszamentünk a szállásunkra, ahol egy party várt ránk.

Sajnos a harmadik nap nagyon esős volt, így nem volt kérdés, hogy elmarad a profik döntője, így a kísérőimmel elmentünk a Central Parkba, a Természettudományi Múzeumba és a Szabadság-szoborhoz. A legnagyobb buli ezen a napon volt, ami a huszadik emeleten volt egy másik szállodában! Innen beláttuk egész New York-ot! FELEJTHETETLEN ÉLMÉNYBEN VOLT RÉSZEM! Aki teheti az menjen és nézze meg a Nagy Almát!"

Bachman Márk
 

Cikk részletek