Az Mount St. Elias csúcs meghódításával próbálkozó három síalpinista történetét elmesélő dokumentumfilm, a Mount St. Elias elnyerte az Alaszkai Nemzetközi Filmfesztivál díját.
Az Anchorage-ban megrendezett díjátadón az alkotás a „Legjobb Dokumentumfilm” kategóriában diadalmaskodott több, mint két tucat országból érkezett több száz pályaművét megelőzve. Az Egyesült Államok és Kanada második legmagasabb és a két ország határán fekvő hegységen található Mount St. Eliason játszódó film azt az ábrándokon és nagyratörő elképzeléseken alapuló extrém élményt próbálja visszaadni a nézőknek, amelynek során a semmihez sem fogható fizikai és mentális megterhelés teljesítőképességük határára hajszolja a résztvevőket.
A film olyan emberek történetét meséli el, akik kihívásként tekintenek a hegyekre. A csúcs megmászása közben az álomból valódi kaland válik. A vakmerő férfiak célja, hogy szenvedélyüket a lehető legintenzívebb módon éljék meg, mindezt persze úgy, hogy túl is élik a túrát.
Az előzetest itt nézheted meg:
Az előzetest itt nézheted meg:
A Mount St. Elias nyerte az AIFF díját