Red Bull MotoGP Újonc Kupa 2008

Egyszer a dobogó legfelső fokán állni Estorilban, Jerezben, vagy Le Mansban. Egyszer úgy küzdeni a bajnoki címért az első osztályú ligában, mint Dani Pedrosa vagy Nicky Hayden. A világon mindenütt ez az álma a motorkerékpáros sport ifjú rajongóinak. Közülük tizenhárman kapnak 2008-ban lehetőséget arra, hogy álmaik valóra váltásában egy keréknyomnyit előre haladjanak. Ugyanis induló helyet biztosítanak számukra a 2008-as Red Bull MotoGP Újonc Kupán.

Aki motorversenyző akar lenni, annak jobb, ha olyan országban született, ahol az emberek bolondulnak a motorokért, és elő tudja teremteni az eszközökhöz és költségekhez szükséges pénzt, továbbá van egy nagybácsija, aki ismer valakit, aki ismeri azt a valakit, aki ismer valakit.Vagyis: „Legyen a születésük dátuma 1992. január 1. és 1994. december 31. között, és legyenek 100 százalékig biztosak abban, hogy motorversenyzők akarnak lenni.” Ez volt a Red Bull MotoGP Újonc Kupára való jelentkezés két feltétele. És az eddigi versenyeredmények beszámítása? „Mellőzhető.”- válaszolta kérdésünkre Harald Bartol, KTM versenyigazgató, egyúttal az újoncokat válogató zsűri tagja. A jelentkezők neme? „Nem érdekes”. Nemzetisége? „Te jó ég, ilyesmire nincs időnk…”Az ilyen megközelítésnek az az előnye, hogy a selejtezők során — melyekből az utolsó fordulóra november 22-én és 23-án került sor a dél-franciaországi Paul Ricard-pályán — a több száz jelentkező közül a tizenhárom legtehetségesebb valóban megtalálta a maga útját a kupáig. „Meggyőződésem, hogy nagyon tehetséges fiatalokra bukkantunk" –mondja Bartol. „Sokkal szorosabb küzdelemre és sokkal izgalmasabb évadra számítunk, mint amilyen a tavalyi volt". Bartol és Alberto Puig mint a motorsport egyfajta pótpapái különös fontosságot tulajdonítanak a tehetségek kiválasztásának és a módszereknek: “Az első lépéseket megtettük, most a kölykökön a sor, hogy megragadják az alkalmat, és tapasztalatot gyűjtsenek.”Az elfogulatlan tehetségkutatás egyik kedvező mellékhatása abban nyilvánult meg, hogy a résztvevők a világ minden részéről érkeztek. A tizenöt országból, köztük Dél-Afrikából, Ausztráliából, Írországból és a Cseh Köztársaságból induló újoncoknak először Johan Zarco, a Red Bull MotoGP Újonc Kupa győztese fölött kell idén győzelmet aratniuk, aztán három vagy négy év múlva lehet, hogy Nicky Haydent vagy Dani Pedrosát is túlszárnyalják.

Dylan Mavin – Ausztrália

Nico Thöni – Ausztria

Jakub Kornfeil – Cseh Köztásaság

Nelson Major – Franciaország

Florian Marino – Franciaország

Kevin Calia – Olaszország

Daijiro Hiura – Japán

Alessio Cappella – Nigéria

Mathew Scholtz – Dél Afrika

Daniel Ruiz – Spanyolország

Joshua Elliott – Írország

Harry Stafford – Egyesült Királyság

Patrick Jacobsen – USA

Niklas Ajo – Finnország

Ben McConnachie – Egyesült Királyság

Valentin Debise – Franciaország

Red Bull MotoGP Újonc Kupa 2008

Red Bull MotoGP Újonc Kupa 2008

Red Bull MotoGP Újonc Kupa 2008

Red Bull MotoGP Újonc Kupa 2008

Red Bull MotoGP Újonc Kupa 2008

Cikk részletek