Az idei két amerikai MotoGP futam közül a Laguna Secában tartott versenyen Toby Moody interjúalanya az 1993-as világbajnok amerikai Kevin Schwantz volt. Toby először életéről és pályafutásáról faggatta Kevint...
Mesélj életed első motorjáról...
Egy Honda Mini Trail 50-es volt. Öt éves voltam.
Melyik volt a legjobb motor, amellyel valaha versenyeztél?
Szerintem a Yamaha YZ80. Azt hiszem egy 1976-os modell volt. 12 éves koromban. Trial motorozással kezdtem, de az nem volt igazán versenyzés. 12 éves koromig csináltam, aztán rájöttem, hogy gyorsabban akarok motorozni.
Fiatalként ki volt a példaképed?
Darryl Hurst – a nagybátyám. Országos salakmotor versenyző volt. Eredetileg az övé volt a 34-es rajtszám. Akkoriban a salakmotorban és a pályaversenyeken egész idényben százzal kezdődő rajtszámokat használtak, de ezt az adott kategóriában országos bajnoki pontokkal lehetett kiérdemelni. 1982-ben a nagybátyám nem szerzett pontokat, így a rajtszámot egy másik motoros kapta, de azután annak sem sikerült a pontszerzés, így én kezdtem használni, hogy a családban maradjon.
Meglehetősen korán otthagytad a motokrosszt. Véleményed szerint ott is a csúcsra juthattál volna, ha akkor nem váltasz?
Nem hiszem. Ahhoz, hogy jó motokrossz versenyző legyél, minden nap azt kell csinálnod. A helyi szintről az országosig, sőt egészen a szuperkrosszig feljutni túl nagy meló lett volna a motorozás fizikai igénybevételét tekintve. Nem voltam annyira oda érte, de amikor először ültem pályamotoron, arra gondoltam, hogy „Na, ez az ... ez tetszik.”
„A szurkolók mind biztattak, és az járt a fejemben, hogy ’Nem hagyhatom abba, nem hagyhatom abba’”’ – Kevin Schwantz
Mi volt pályafutásod legélvezetesebb pillanata?
Két dolog jut eszembe – az első és az utolsó GP győzelmem. Suzuka [Japán] ’88-ban és Donington [UK] ’94-ben. Minden, ami a kettő között történt, a győzelmek vagy vereségek, a Wayne [Rainey] vagy Eddie [Lawson] ellen vívott csaták nagyszerű emlékek, de Suzuka előtt két héttel megnyertem a daytonai versenyt és átfutott az agyamon, hogy „Na, most mi a csudát csináljak?” A legszebb pillanatok közé sorolnám még a Rainey elleni 1991-es győzelmemet, a Hockban [Hockenheim, Németország], majd Assenban [Hollandia] szerzett elsőségemet, mert ott körrekordot is elértem és mert ez volt Wayne legrosszabb versenyen szerzett emléke, mivel nem is mentem hozzá túl közel, de hibázott - kifékezett - és a füvön találta magát.
Mi vezetett odáig 1995-ben, hogy úgy dönts, „Itt az ideje, hogy visszavonulj”?
Felálltam [a második Malajziai Nagydíjon történt bukásból], odamentem a motoromhoz és fel kellett adnom, de a szurkolók mind biztattak, és az járt a fejemben, hogy „Nem hagyhatom abba, nem hagyhatom abba.” Gondolatban viszont ... A közönség üvöltve biztatott, én meg visszaballagtam a boxutcába, felültem a másik gépre. Karrierem során soha nem dobott még le a motor, de aznap megtörtént. Ezt egy jelnek vettem... majdnem feladtam a versenyt, de közepes eredménnyel végül teljesítettem, aztán jött a következő futam Suzukában, ahol egész nap esett, és végig az ötödik-hatodik helyen mentem. [Loris] Capirossi megelőzött, aztán a szemem láttára bukfencezett egyet, és azt gondoltam... [Daryl] Beattie ott volt nálam, és azt mondta, ’Gyere, induljunk Jerezbe.’ Én meg ott álltam sortban és pólóban, bár a cuccom össze volt készítve, de látta, hogy nem vagyok rendesen felöltözve. Csak annyit mondtam, hogy „Nem megyek”, aztán kivittem a reptérre. Felhívtam a [Lucky Strike Suzuki] csapatot, és közölték, hogy nyugi, semmi gond, de valójában már nem akartam szívvel-lélekkel folytatni. Már nem leltem benne örömöt.
Toby Moody
Annyira imádtak a rajongóid, hogy a szervezők döntése értelmében a 34-es rajtszámot is bevonták a visszavonulásodkor. Ez biztosan különleges pillanat lehetett.
Ott álltam, hogy bejelentsem a visszavonulásomat. Ekkor hozta meg a Dorna [a MotoGP kereskedelmi jogainak birtokosa] ezt a döntést, és minél többet gondolok rá, annál nagyobb lesz a jelentősége számomra. Biztos lesz még ehhez hasonló! [Hmm… a 46-os?] Nehéz volt ezt a bejelentést megtenni, aztán belegondoltam, hogy „Kinek a kedvéért hoztak még ilyen döntést?!”
Te és Wayne Rainey vitathatatlanul a motorversenyzés legnagyobb rivális párosát alkottátok – a pályán kívül barátok voltatok?
Keményen harcoltunk egymással egész hétvégén, és ahogy levettük a sisakot és véget ért a sajtókonferencia... na, azért 91-ben az asseni sajtókonferencián majdnem egymásnak estünk. Azt kérdezték, hogy „Mi történt az utolsó kanyarban?”, én pedig odahajoltam és elvettem a mikrofonját, majd azt mondtam „Szerintem ugyanaz történt, mint néhány hete.” - a hockenheimi esetre utalva. Olyan, volt, mint amikor a jégkorongozók egymásnak esnek... A nap végével aztán minden rendeződött, bár nem biztos, hogy ugyanúgy láttuk az eseményeket. A következő pénteken aztán újra riválisokként mentünk ki a pályára. A pályán mindig előfordul az ellenségeskedés, mint például most Jorge Lorenzo és Valentino Rossi között, nem?
A legendás Kevin Schwantz