A közönség szavazatai alapján a Red Bull támogatásával versenyző BMX kerékpáros, Mariana Pajon viheti a zászlót a 2012-es Olimpiai Játékok nyitóünnepségén. Az aranyérem 20 éves várományosa elmeséli, mit jelent számára, hogy a londoni Olimpián ő lesz a zászlóvivő.
"Óriási büszkeség és megtiszteltetés számomra, hogy én vihetem a zászlót a nyitóünnepségen. A felkéréssel az álmom vált valóra, és szeretném megköszönni mindenkinek, aki szavazott. Köszönetet szeretnék mondani a többi jelölt sporttársaimnak is, értük is viszem majd a zászlót.
Nemrég Nagy-Britanniában jártam, Birminghamben a Világkupán, és Londonban az olimpiai pályán is részt vettem egy próbaversenyen. A londoni versenyen balesetet szenvedtem, viszont a birminghami verseny sokkal jobban sikerült.
Nem nyertem Birminghamben, tulajdonképpen most először örültem igazán egy ötödik helyezésnek. Kicsit aggódtam a Világkupa futam miatt, de az elődöntőt és a középdöntőt is megnyertem, így pozitív érzelmekkel távoztam. Sikerült ezt a pozitív gondolkodást a londoni visszaút előtt is megőriznem, most pedig már nagyon várom az Olimpiát."

"A két héttel a birminghami Világkupa előtti londoni balesetem után nagyon szomorú voltam, viszont örültem, hogy a következő versenyem jól sikerült. A balesetben megütöttem a vállamat, mostanra viszont elmúlt a fájdalom, ami óriási megkönnyebbülés.
Keményen tudok edzeni, így a lehető legjobb formában versenyezhetek az Olimpián. Kislány korom óta az az álmom, hogy részt vehessek az Olimpián. Most esélyt kaptam, hogy a BMX legjobb női képviselőivel mérhessem össze erőmet, ami nagy büszkeséggel és boldogsággal tölt el. Minden sportoló álma, hogy ott lehessen, ezzel én is így vagyok.
Kolumbiában mindenki azt mondogatja nekem, hogy azt szeretnék, ha éremmel térnék haza. Ezt nem még nagyobb nyomásként élem meg, az emberektől inkább pozitív energiákat kapok a jó szerepléshez. Nem izgulok, mert tudom, hogy a lehető legkeményebben edzek, és mindent tőlem telhetőt megteszek a sikerért.
A pályán agresszív versenyzőként ismernek, és ahhoz, hogy ezen a szinten versenyeket nyerhessek, természetesen annak kell lennem. A pályán kívül egyáltalán nem olyan vagyok, csajos lánynak mondanám magam. A versenyen nem én lépek pályára, hanem egy másik személy, aki össze-vissza pörög az adrenalintól.
Üdv legközelebbi találkozásunkig:
Mariana"
BMX | Mariana Pajón a kolumbiai zászlóvivő