Szerkesztőségünk rezidens tánczene bloggere a londoni Red Bull Studióba látogatott, így aki még nem ismeri a juke zenét, nos, ez már nem tart soká, Kate Hutchinson jóvoltából...
Múlt pénteken a Dancefloor blog abban a szerencsében részesült, hogy részt vehettek Emma Warren a londoni Red Bull Studióból sugárzott Red Bull Music Academy Radio Pick ’n’ Mix című, élő rádióműsorában.
Az SBTRKT, Coki to Bibio és a manchesteri Hoya Hoya klub rezidense, illetve a műsor vendégeként az adásban részt vevő Illum Sphere által jegyzett, a közeljövő legütősebb friss klubslágereiből álló zenei válogatás mellett a műsorban elhangzott a Red Bull Studio munkatársa, Hayley Joyes „rave riportja” is. S hogy mi volt a csúcspont a klub bejárása során? Azon a hétvégén a legjobbakkal bulizott rögtön a műsor után, hogy végre sikerüljön konkrét formába önteni juke-barát zenei irányelveinket.
A DJ Assault, DJ V és a hely főkolomposaként ismert DJ Funk közreműködésével készített juke mini-mixét meghallgathatod a Pick ’n’ Mix végén itt–és pontosan olyan alsótestet, lábfejet önkéntelenül is megmozgató hangzásra számíts, mint amely azon a bizonyos éjjelen a kettes teremben szólt a dél-londoni Corsica Stúdió Surefire.Sound rendezvényén. Miközben Martyn a nagyteremben befűtött a bólintós, dubstep hatásoktól sem mentes ritmusoknak, Addison Groove zenegépe, azaz Jukeboxa méltón tartotta a tempót a szomszédban táncoló tömeg számára.
Joyes szerint a Surefire.Sound előtt az egyetlen hely, ahol igazi juke zenét és ghetto-tech-et lehetett hallani Londonban a Captain Magic's Peanut Butter Jelly Time raktárparti volt. Ettől eltekintve a juke-függők véletlenszerű DJ fellépéseken tudták csak kielégíteni szerigényüket, például a booty-house űttörőjeként elhíresült DJ Funk szetjein, aki idén március közepén Londontól nem messze, a Bloc Weekenderben lépett fel.
„A Bloc-ban hallottam DJ Funk-ot és totál elszállt tőle az agyam”
„A Bloc-ban hallottam DJ Funk-ot és totál elszállt tőle az agyam”, meséli Joyes a nagy találkozást a juke-kal, amire rögtön rá is kattant. „Gyors, mocskos house – kb. 160bpm-es tempóval –, keményen beszólós szövegekkel, amelyek áthidalják a kiabálós hip-hop és a meglehetősen fura speed house között tátongó űrt. Imádom, hogy a tánctéren a get low figurák és a lábak gyors, szinkópaszerű mozgása nemhogy totálisan elfogadott, hanem elvárt. A juke zene kirobbanó energiájú, jó vibe-okkal.”
Korántsem a house zene egyik újdonsült származéka: a juke a kilencvenes évek elején, Chicagóban született és a mai napig alig ismerik arrafelé. Szorosan kapcsolódik a Miami bass és Detroit ghetto-tech, vagy egyszerűen ghetto house irányzatokhoz, de a juke árnyalatnyival mégis más. Advisor, a klub rezidense „a booty house mutáns ivadékának” nevezi a juke-ot, „amit úgy találtak ki, hogy a rongycsipőjű quicksteppesekből eszméletlen táncmozdulatokat váltson ki”, így érthető, miért nevezik „footworknek”, azaz lábmunkának ezt a műfajt. Ám még ebben is rejlik némi stiláris következetlenség: a footwork valójában a mozgalom elnevezése – a juke-zene aláfestésül szolgál Chicago számtalan footwork táncpárbajához –, de a további keveredés kedvéért lehet a juke zene ritmusosabb változatának neve is.
„Nyugodtan kimondhatjuk, hogy a juke az elmúlt év néhány legérdekesebb új, brit producerek által jegyzett lemezére is hatást gyakorolt”
Ám hosszú története, illetve annak ellenére, hogy errefelé ismeretlen az angol rokonirányzatokhoz, például a dubstephez, vagy funkyhoz képest, a juke lassanként beszűrődik a londoni és egyre távolabbi klubokba. Ráadásul a főleg angol producerek új nemzedéke számára is ihletet ad: Aming az elektronikus zenékkel foglalkozó honlap, a Fact is megírta, „Nyugodtan kimondhatjuk, hogy a juke az elmúlt év néhány legérdekesebb új, brit producerek által jegyzett lemezére is hatást gyakorolt”.
Épp olyan producerekre, mint Addison Groove. A korábban Headhunter néven valószerűtlenül laza dubstepesként ismertté vált bristoli producer adta ki az elmúlt év egyik leginkább meghatározó kortárs juke számát a Loefah-hoz köthető Swamp 81 lemezkiadónál, a fülbemászó Footcrab a műfaj és a dubstep vibe-ok elegyét hozta.
Ezzel együtt James Balf, aki a Hive FM Sonic Router című rádióműsorát készíti, hozzátette, hogy a Bok Bok és L-Vis 1990’s nevéhez fűződő underground house kiadó, a Night Slugs már jó ideje figyelemmel kíséri ezt a hangzást, nevezetesen olyan felvételekkel, mint a Girl Unit ’IRL’ című száma, miközben Ramandanman a Swamp 81-nél adta ki juke-osított ’Work Them’ című remix kislemezét. A másik angol lemeztársaság, amely két kézzel ragadta meg a juke stílust Mike Paradinas Plane Mu nevű kiadója, amely a közelmúltban kötött szerződést olyan neves juke és footwork innovátorokkal, mint DJ Rashad és DJ Roc.
Jó darabig várnunk kell, hogy újra hallhassuk a juke hangzást Londonban. A következő Sunfire.Sound parti csak május 12-n lesz, Addison Groove, Shackleton és sok más fellépő részvételével. Ugyanakkor jövő héten Berlinben számíthatunk dupla adag juke-sztatikus juke-izmusra. Április 9-én kihagyhatatlan lesz a LittleBig ügynökség bulija a berlini Horst Krzbrg klubban, ahol Addison Groove és a chicagoi juke stílus egyik sarkalatos képviselője, DJ Rashad párbajoznak majd.
www.surefiresound.com / www.littlebig.org.uk
Kihagyhatatlan felvételek, keressetek rájuk!
Bangs & Works Vol. 1 (Planet Mu)
Footcrab – Addison Groove (Swamp 81)
Booty House Anthems – DJ Funk (Warlock)
Overkill – DJ Rashad (Ghettophiles)
A hét dala
Addison Groove – It's Got Me
Így, hogy épp a juke áll a héten a középpontban, feltétlen hallgassátok meg Addison Groove új kislemezét, amely Martyn kiadójánál, a 3024-nél jelenik meg május 2-án, de múlt héten már felbukkant a Soundcloud-on. Nem annyira az intenzív kitartásra összpontosít a szám, sokkal inkább tágas, ambiens elektronikus, illetve tripes acid hangzásvilággal kísérletez, ám a juke-ot fémjelző remegő lüktetés mindvégig kihallatszik belőle.
Dancefloor blog: Látványos lábmunka