A 2010-es Red Bull Romaniacs negyedik, egyben utolsó állomása ismét izgalmakat és első osztályú endurós versenyzést ígért az első pillanattól kezdve. Graham Jarvis a várakozás szerint megkezdte az értékes trófeáért folytatott küzdelmét és mindent beleadott a rendkívül embert próbáló terepen zajló verseny utolsó 126 km-én. Jarvist követte a német Andreas Lettenbichler (BMW) és a szintén brit Paul Bolton (KTM) - mindkettőjüknek volt még némi esélye a győzelemre.
A magyar versenyzők is jól teljesítettek, bár idén kevesebben voltak:
Az egyéni „expert” kategóriában Csáki Ferenc a 14., csapatban Varga Ákos és Nagy Péter pedig a 7. helyen végzett. Gergely János az egyéni „hobbi” kategóriában a harmadik helyen ért célba, míg Bertalan Péter a 27-ik lett. Az erdélyi versenyzők közül Gyenes Emánuel a „pro” kategória 9., míg Nagy Krisztián a „hobbi” kategória csapatversenyében a 7. helyen zárt.
Birch nem hibázott
Az új-zélandi Chris Birch 23 perces előnnyel kezdte a napot Graham Jarvis előtt. Annak ellenére, hogy biztosan szívesen aludt volna tovább, Birch a legelejétől keményen tolta, és további hat percet vert rá legfőbb ellenfelére.
A 29 éves motoros kiérdemelte a világ legtehetségesebb extrém enduró versenyzője elnevezés, amellyel illették, és fülig érő szájjal lépte át a célvonalat. „Figyelembe véve az elmúlt néhány nap során felmerült műszaki problémáimat, egyáltalán nem gondoltam, hogy befejezem a versenyt – a győzelemről álmodni sem mertem. Nagyon boldog vagyok - nyilatkozta a szimpatikus új-zélandi versenyző.
Graham Jarvis visszaküzdötte magát a dobogóra
A brit triálos szakértőnek a második offroad szakaszon bekövetkezett komoly motorproblémákat követően le kellett mondania a Romaniacs megnyerésének álmairól. Graham azonban hű maradt elvéhez, mely szerint „Soha nem szabad feladni”, és a harmadik napon tiszta lappal kezdte a versenyt. Jarvis sikeresen visszaküzdötte magát a mezőny élvonalába, és végül mindössze 29 perccel maradt le a dobogó legfelső fokáról. „Chris mai teljesítménye elképesztő, esélytelenek voltunk vele szemben. Nagyon elégedett vagyok a második helyezésemmel, ftekintettel arra, hogy a verseny számomra már korábban véget ért.” - nyilatkozott Jarvis 2010-es Romaniacs versenye kapcsán.
Lettenbichler a tiszteletreméltó harmadik helyen végzett
A BMW csapat német versenyzője a 2009-es győzelemmel a tarsolyában rendkívül motiváltan tért vissza Nagyszebenbe. Lettenbichlers azonban már a terepen eltöltött első napon elvesztette lelkesedését, amikor nagyot esett és néhány bordája megrepedt. „Letti“-nek hatalmas akaraterőre volt szüksége ahhoz, hogy növekvő fájdalom mellett folytassa a versenyzést. Lettenbichler végül kicsit több mint egy óra hátránnyal, Birch mögött a harmadik helyen végzett. „Ez volt a maximum, amit ki tudtam hozni magamból. Az idei verseny a zivatarok miatt szélsőséges időjárási körülmények között zajlott, nekem pedig napról napra erősödtek a fájdalmaim. Szóval
teljes mértékben elégedett vagyok a dobogós helyezésemmel” - nyilatkozta Lettenbichler.
Red Bull Romaniacs: a világ legkeményebb enduró rali versenye
A 2010-es Red Bull Romaniacs ismét hű maradt hírnevéhez, mely szerint a világ legkeményebb enduró ralija – a erdélyi Kárpátok hegységben töltött öt, embert próbáló napot követően az induló 165 versenyző kevesebb mint fele ért célba. A Pro-Class kategóriában a 21 versenyzőből mindössze hét ország tíz versenyzője lépte át a Nagyszeben középkori városában felállított célvonalat.
Martin Freinademetz, a Romaniacs verseny ötletgazdája az idei versenyre végtelen emelkedők, elképesztő lejtők, köves terepen és a sűrű erdőben vezető szakaszok lélegzetelállító kombinációját állította össze. A zuhogó eső további izgalmakkal fűszerezte a versenyzők elmondása szerint minden idők legkeményebb Red Bull Romaniacs versenyét.
Red Bull Romaniacs végeredmény
PRO-CLASS kategória:
Helyezés Versenyző Időeredmény
1 BIRCH Chris (NZL, KTM) 28:17:31 óra
2 JARVIS Graham (UK, Sherco) 28:46:12
3 LETTENBICHLER Andreas (GER, BMW) 29:18:29
4 BOLTON Paul (UK, KTM) 29:52:12
5 GUTZEIT Jade (RSA, KTM) 30:21:32
6 SEYDOUX Lionel (CH, KTM) 33:21:58
7 FORSTER Gerhard (GER,BMW) 35:47:18
8 CURTIS Darryl (RSA, KTM) 40:06:41
9 GYENES Emanuel (ROM, KTM) 42:10:59
10 BRANDAUER Erich (AUT, Husaberg) 42:36:54
Chris Birch a KTM színeiben győzött a Red Bull Romaniacs-en