ORLANDO DUQUE VOLT A LEGJOBB

Egy tökéletesen végrehajtott utolsó ugrással, és 335,65 pontos eredménnyel győzött a kilencszeres kolumbiai világbajnok Orlando Duque a 2009-es Red Bull Cliff Diving sziklaugró versenysorozat második állomásán. A szakadó eső és az erős szél ellenére mintegy 15.000 néző volt kíváncsi a 26 méteres magasságban a víz fölé emelt platóról végrehajtott ugrásokra Rotterdam régi kikötőjében. A második helyezést az ukrán Andrej Ignatenko, a sorozat első versenyének győztese szerezte meg, a harmadik helyen pedig – akárcsak az első versenyen – az ifjú brit versenyző, Gary Hunt végzett.

Az eső úgy zuhogott szombat délután, hogy a 34 esztendős kolumbiai toronyugró talán úgy döntött, nem kell ennél több víz: így az utolsó, harmadik ugrását egyetlen loccsanás nélkül hajtotta végre. „Tökéletes volt az ugrásom, és igazán jól alakult számomra a mai nap! Igaz, kicsit kockáztattam azzal, hogy nehezebb ugrásokat választottam, de megérte. A verseny remekül sikerült, bár a hideg időjárás kicsit zavart az összpontosításban. Mindenesetre, nagyon jó látni, hogy ilyen kemény küzdelemben kell helyt állnunk a bajnoki címért.” A hollandiai Rotterdam városában a dobogóra ugyanaz a három versenyző állhatott fel, akik sorozat első állomásán is dobogós helyen végeztek. Csak éppen ezúttal az ukrán Andrej Ignatenko lett a második (300,20 pont). A harmadik hely a britek kezébe került – Gary Hunt (287,95 pont) az első sorozatban kevésbé volt szerencsés, de az utolsó ugrását gyönyörűen hajtotta végre, így bebiztosította helyét a dobogón.

A második forduló után a többszörös kolumbiai világbajnok az összesítésben holtversenyben áll az ukrán versenyzővel (36 pont) míg a 25 éves brit ugró szintén 36 ponttal jelenleg a harmadik.

Egy hegyek, sziklák és szakadékok nélküli ország talán a legvalószínűtlenebb helyszíne egy sziklaugró versenynek – olyan tudásfokot igénylő, extrém sportról van szó, amelyet csak egy szűk elit képes űzni. Ám a Hollandiában elsőként rendezett sziklaugró versenyt még egy ilyen sík vidéken is lelkesen fogadták, és a verseny elejét meghatározó szakadó eső és hideg szél bebizonyította, hogy a hollandok mennyire fel vannak készülve az ilyen időjárási viszonyokra. A közönség lelkesedését még az a megszámlálhatatlanul sok esernyő és esőkabát sem törte meg, amely a rotterdami Lauvehaven kikötőjét beborította. Az ugróknak nehéz feladat volt a vízen úszó daru platójára felvezető 100 nedves és hideg létrafokot megmászni. A viharos széllökésekkel megbirkózni pedig még ennél is nagyobb kihívást jelentett.

A 2009-es Red Bull Cliff Diving sziklaugró versenysorozat következő állomásán a tizenkét műugró az Adriai-tenger vizei felé veszi az irányt, ahol a horvátok történelmi városa, Dubrovnik lesz majd a július 11-i verseny újabb eredeti helyszíne.

A 2009-es Red Bull sziklaugró versenysorozat eredményei, Rotterdam
1. Orlando Duque kolumbiai 335,65
2. Andrey Ignatenko ukrán 300,20
3. Gary Hunt angol 287,95
4. Slava Polyeshcuk ukrán 282,70
5. Artem Silchenko orosz 276,10
6. Hassan Mouti francia 269,00
7. Eber Pava kolumbiai 257,80
8. Kent de Mond amerikai 257,05
9. Steve Black austrál 250,10
10. Cyrille Oumedjkane francia 220,80
11. Michal Navratil cseh 195,90
12. Alain Kohl luxemburgi 190,75

ORLANDO DUQUE VOLT A LEGJOBB

ORLANDO DUQUE VOLT A LEGJOBB

Cikk részletek