dance-blog-2011-lunice Lunice at the Notting Hill Carnival (© Steve Howse/Red Bull Content Pool)


Tudjuk, mit gondoltok: már megint egy rohadt lista, amelyik összeválogatja 2011 legjobb pillanatait. A tánc- és elektronikus zene azonban olyan fantasztikus évet tudhat maga mögött, hogy bűn lenne nem elkészíteni ezt a számadást.

Következzenek tehát a Dance Music Blog által említésre méltónak ítélt történések:

A klubvilág összefog Japánért


Melyikünk is felejthetné el a márciusban Japánt sújtó természeti katasztrófát, amikor földrengés rázta meg és pusztította el a szigetország észak-keleti részét. Az emberéleteket követelő, otthonokat és megélhetéseket megsemmisítő tragédia megdöbbentette a világot és ezen belül a tánczenei közösséget is, akik összefogtak, hogy támogassák a japán nemzetet. A Japan Relief Fund számára még most is szerveznek jótékony célú bulikat, míg house producerek egy csoportja, köztük Seth Troxler, Jay Haze és Damian Lazarus egyesítették erőiket és létrehozták a Red Dot Relief-et, amelynek céljául azt tűzte ki, hogy pénzt gyűjt és információt terjeszt az elektronikus zenei DJ-k és rajongók között. Munkájuk eredménye, amelynek keretében egyébként márciusban a Miami Winter Music Conference-n felkérték a fellépőket, hogy reklámozzák a mozgalmat és ajánlják fel honoráriumukat, még ma sem egyértelmű, de az biztos, hogy kezdeményezésük nemes és becsülendő.
 

Sonar Fesztivál

Barcelona elektronikus zeneünnepe, a Sonar újabb sikeres évet zárt és ismételten új trendeket hozott be a globális tánczenei színtérre. A reflektorfényben természetesen a UK Bass volt, amelyet a Night Slugs és a glasgow-i Numbers kiadók label-nightján keresztül ismerhettek meg jobban, de a a Red Bull Music Academy éves nappali sátra is nagy hatást gyakorolt a világ minden tájáról érkező rajongókra. Ez a hatás tovább fokozódhat 2012-ben, amikor is a Sonar áprilisban Tokióba, májusban pedig São Paulóba teszi át székhelyét egy-egy kétnapos rendezvény erejéig.
 

nullDavid Rodigan az RBMA színpadon, Sonar Fesztivál (© Pere Masramon/Red Bull Content Pool)

 

Az RBMA Tour meghódítja a világot

Az RBMA World Tour 467 formabontó és úttörő művészt vitt színpadra 25 nap alatt 10 városban, Fokvárostól São Paulóig [NB: kérjük a Rebolledo blog linkjét ide beszúrni], és a turné a lélegzetelállító Revolutions in Sound rendezvénnyel zárult Londonban. Az RBMA az est erejéig átvette a hatalmat az ikonikus London Eye felett, és a 32 kapszula mindegyikében az ország legjobb DJ-i, producerei és zenészei zenéltek, bensőséges hangulatot teremtve a fülkénként 12-fős közönség számára, míg a többiek headphone disco segítségével követhették az eseményeket lentről vagy számítógépről otthonról a Red Bull Music Academy Radio-n keresztül. A forradalmi rendezvény sikeresen házasította össze a nagyszabású bulit és az underground kultúrával és világhíres helyszínnel - ahol a DJ-k közül sokan saját tériszonyukkal is meg kellett hogy küzdjenek.

 

Mary Anne Hobbs visszatér az éterbe

Amikor Mary Anne Hobbs felszámolta kísérleti elektronikus zenéket bemutató késő esti műsorát a BBC Radio 1-on, óriási űrt hagyott maga után a brit rádiózásban. A dubstep főpapnője azonban idén új küldetéssel tért vissza: beépíteni a formabontó és úttörő tánczenét a főműsoridős rádiózásba. A londoni Xfm-en két új, egy hétközi valamint egy szombat esti műsorral is jelentkezett. A műsorok keretén belül olyan előadók mutatnak be mixeket, mint például Thom Yorke és SBTRKT, és az a tény, hogy a webre feltöltött műsorokat közel 51 000-en hallgatják meg azt jelzi, hogy egyelőre sikerrel jár.

Mégis megrendezik a Carnival-t és jobban sikerül, mint valaha

A londoni zavargások pont néhány héttel a legendás Notting Hill Carnival időpontja előtt zilálták szét a város életét, és ezzel az utcai fesztivál megrendezését is veszélybe sodorták. Szerencsére azonban, több ezer rajongó legnagyobb örömére, az összejövetel terv szerint és az összetartás jegyében rendben lezajlott. A Red Bull Music Academy és a Major Lazer közös buliján Dillon Francis, Jackmaster and Oneman, Brodinkski, Lunice, Black Chiney és David Rodigan szórakoztatták a népet, akiket a reggae legenda Toots and the Maytalls is meglepett egy titkos koncerttel.A Red Bull emellett a bristoli St Paul’s Carnival-on is képviseltette magát, ahol a Roller Express különleges négy órás szettel ajándékozta meg a több ezer megjelentet olyan DJ-k részvételével, mint Toddla T, Redlight, Zinc, Joker, valamint az énekes Donae’o.

 

Boiler Room

Káprázatos éven van túl a Red Bullal összefonódó Boiler Room, amelynek egy dél-londoni raktárból sugárzott online rádió platformja hihetetlen népszerűségre tett szert az év során és ma már a világ legnagyobb elektronikus zenei rendezvényeiről tudósítanak több ezer otthon ülő nézőnek. Ma már a Boiler Room az elsődleges videó portál a Red Bull Music Academy rendezvényeihez is, legyen az a Sonar-on Barcelonában vagy a Major Lazer Carnival partiján Londonban. Világszerte elsősorban azért ismertek, mert számos underground szcénát, kiadót és bulit tártak tágabb közönség elé az Egyesült Királyságban, de a nagyobb nevek (Richie Hawtin, Diplo, Dubfire…) is alig várják, hogy rájuk szegeződjön az a webkamera.

 

Red Bull Thre3style további lemezlovasokat repít a hírnév felé!

A Red Bull idén is körbeutazta a világot a jövő lemezlovasait kutatva. Az Egyesült Királyságban DJ Yoda volt a zsűri elnöke, akinek jelen sorok írója, Kate Hutchinson mellett a Mixmag munkatársa Nick Stevenson és a glasgow-i mash-up mester Big Al besegített. A december 17-én Kanadában megrendezett döntőben azonban a helyi hős, Hedspin szerezte meg a győztesnek járó elismerést. A soron következő Red Bull Thre3style-al kapcsolatos információkat az alábbi weboldalon találjátok: redbullthre3style.com.

 

nullHedspin a Red Bull Thre3style DJ összecsapás döntőjében, Vancouver-ben (© Dale Tidy/Red Bull Content Pool)

   

 

Beindul a Las Vegas-i klubélet

A világ legcsillogóbb városa volt a helyszíne az év egyik legzajosabb sikerének, már ami a klubéletet illeti, keményen beintve a recessziónak. A város megszilárdította helyét, mint a világ legmenőbb élvhajhász hot-spotja, ahol luxushotelek, hívogató medencék, gyönyörű emberek, ultramodern klubok és zsáknyi pénz csalogatják a világ DJ elitjét. Itt lépett a színre az über-trendi DJ, Steve Aoki, aki a globális electro-house szcéna krémjét hozta el a városnak, köztük olyan neveket, mint Afrojack, Laidback Luke vagy A-Trak. Mindeközben, a Guardian információi szerint, amikor a világ legsikeresebb elektronikus triója, a Swedish House Mafia teszi tiszteletét Las Vegasban, a klub fogyasztása közel 500 százalékkal megugrik.

 

A dubstep robbantott Amerikában

Az emónak leáldozott: az amerikai fiatalok idén már a dubstepért őrültek meg. Az olyan dubstep innovátorok, mint Skream vagy Benga természetesen mindenki által ismertek, de a brit producerek a dubstepet egy új, brutálisabb, nyersebb, koszosabb hangzás felé terelő új generációja, mint például a Circus Records-on megjelentető Fluv Pavilion és Doctor P is teltházas bulikon játszottak első amerikai turnéjuk során. Amerika legnagyobb dubstep sztárját, Skrillex-et lépten nyomon meggyanúsítják, hogy a Deadmau5-t majmoló, electro-house elemeket bekebelező basszus őrületével tönkretette a dubstepet, de a 23 éves ifjú nem foglalkozik a kritikákkal és új Owsla kiadójával tovább bünteti a tömegeket electro-alapú mainstream zenéivel, amiért mellesleg egy Grammy jelölést is zsebre vágott már.

 

A Moombahton betör a köztudatba

2011-ben, többek között, megismerkedhettünk a moombahtonnal; azzal a stílussal, amelyről mindenki úgy gondolta, hogy az év végén emlékezni sem fogunk rá, ehhez képest pedig nemcsak meglepte, de meg is nyerte magának a globális bass színteret. A house tempóra lassított reggaetont tükröző stílus legjelesebb képviselői, olyan fáradhatatlan DJ-k, mint Brodinski vagy Dave Nada (a stílus kiötlője) számos határokat feszegető mixet és válogatást szabadítottak a közérdeműre; Munchi kiharcolt magának egy mások által nehezen megszerezhető DJ helyet a Sonar-on, míg Diplo összeállt a moombahton-pionír Dillon Francis-szel, hogy saját hangzására formálja a stílust. Reméljük a moombahtonról még 2012-ben is beszélhetünk majd.

 

Red Bull Music Academy: Madrid

Az év történéseiről nem beszélhetünk anélkül, hogy ne tennénk említést az RBMA három hetes tartózkodásáról a spanyol fővárosban. Az idei év talán még az eddigieknél is jobb volt, hiszen olyan legendák adtak előadásokat és léptek fel, mint Erykah Badu, Doom, Andrew Weatherall és Bootsy Collins. Ha ti nem voltatok a 30 szerencsés között, aki részt vehetett a workshopon, virtuálisan akkor is nyomon követhetitek az eseményeket, hiszen szokás szerint minden előadást meg lehet tekinteni online is. Alig várjuk a jövő évet.

 

nullBootsy Collins at the Red Bull Music Academy in Madrid (© Dan Wilton/Red Bull Content Pool)

Cikk részletek