Pedrosa and Devizioso Le Mans 2010 Repsol Media

Andrea Dovizioso csapattársával, Dani Pedrosával vívott izgalmas küzdelem után idei második dobogós helyét szerezte meg a MotoGP francia nagydíján.

A Yamaha kettőse, Jorge Lorenzo és Valentino Rossi mögött a Repsol Honda duó a harmadik helyért csatázott a Ducati Marlboro versenyzőjével, Nicky Haydennel, amiből végül Dovizioso került ki győztesen.
Pedrosa csaknem a verseny egészében a harmadik helyen volt a két Yamaha mögött valamivel lemaradva, de a futam vége felé Dovizioso és Hayden is megelőzte.

Dani kissé szélesen vette az ívet, amit Dovizioso kihasznált, de problémáinak ezzel még nem ért vége, mert az utolsó körben Hayden belülről elhúzott mellette, amivel sorozatban harmadjára tudta megszerezni a negyedik helyet.
Ez a végeredmény azt is jelenti, hogy összetettben Dovizioso most Pedrosa elé ugrott a harmadik helyre, és ezzel visszavágott a tavalyi Le Mans-i MotoGP futamért, ahol a spanyol orozta el az olasz motoros elől a dobogós helyet. Dovi örömmel nyugtázta, hogy most fordult a kocka.

„Tavaly Dani 10 másodperces hátrányból ért utol és az utolsó körben előzött meg, szóval ez most jól jött.” - mondta Dovizioso.

„Nagyon örülök, hogy a bajnokság harmadik helyén, Danit megelőzve utazhatok Mugellóba - ez nagyon fontos.
„Mindenki tudja, hogy Dani nagyon jól tud kigyorsítani, így nehéz volt megtalálnom az előzésre alkalmas pozíciót. Nagyon jól védte a támadásaimat, így nem volt könnyű dolgom - főként, mert Nicky [Hayden] szorosan mögöttem volt.

A MotoGP franciaországi futamának végeredménye
1) J Lorenzo (Spanyolország) Yamaha 44 perc 29.114mp
2) V Rossi (Olaszország) Yamaha +5.672mp
3) A Dovizioso (Olaszország) Honda +7.872
4) N Hayden (USA) Ducati +9.346
5) D Pedrosa (Spanyolország) Honda +12.613
11) H Aoyama (Japán) Honda +34.346
13) M Kallio (Finnország) Ducati +55.061

A 2010-es MotoGP Világbajnokság állása (Le Mans után)
1) J Lorenzo (Spanyolország) 70 pont
2) V Rossi (Olaszország) 61
3) A Dovizioso (Olaszország) 42
4) D Pedrosa (Spanyolország) 40
5) N Hayden (USA) 39
11) H Aoyama (Japán) 13
12) M Kallio (Finnország) 12

Cikk részletek