Sébastien Bourdais
8. helyezés
„Örülök az egy pontomnak, különösen, hogy az idén nincs Francia Nagydíj, így ez a hazai versenyem. A csapat nagyon keményen dolgozott. Az időmérőn most sem voltam elégedett a teljesítményemmel, ezért örülök a nyolcadik helyezésnek, tekintettel a kevés balesetre. Az a fontos, hogy még egy pontot szereztünk: nem elég, de a semminél több! Az autóm megbízhatóan teljesített, különösen a keményebb gumikkal, annak ellenére, hogy az egyensúly nem volt tökéletes. A lágyabb keveréken próbáltam visszafogottabban autózni a csütörtöki problémák után. A gumik elhasználódása miatt az autó kevésbé volt irányítható, de uraltam a helyzetet. Amint vetélytársaim elé kerültem, és senki nem volt látótávolságon belül, a saját tempómat autózhattam, és arra koncentráltam, hogy befejezzem a versenyt. Volt néhány nehéz pillanatom, de ilyenek az utcai futamok. Izgalmas verseny volt, a 14. rajtkockáról pontszerző helyezés elégedettséggel tölt el. Ha az elkövetkező versenyeken javítani tudnék az időmérős eredményemen, talán Isztambultól kezdve még jobb eredményeket érhetnénk el.”
Sébastien Buemi
kiesett
„A rajtom nem volt jó, Piquet mögé kerültem, de utána nem mentem rosszul. Meg akartam előzni Piquet-t, mert Vettel a gumija miatt mindenkit lelassított, és azt gondoltam, ez az egyetlen esélyem, hogy őt is megelőzzem. Piquet szélárnyékában voltam, amikor megkezdtem a manővert, de ő fékezett, és sajnos nekimentem. Egészen az első kanyarig toltam magam előtt. Nagyon sajnálom a történteket. Odamentem hozzá és elnézést kértem tőle."
Franz Tost
„A tavalyi pontszerző helyezés után azt gondoltuk, Monaco a mi versenyünk, hiszen a rulettgolyó ismét a piros mezőben állt meg. Buemi nem kezdett rosszul, azonban Piquet megelőzte. Az autónk gyorsabb is lehetett volna, ezen a pályán azonban ha az ember türelmetlen, a szalagkorláton végzi. Buemi védelmében azt tudom mondani, hogy az időmérőn nagyszerűen teljesített, a mai balesetéből pedig sokat tanult. Bourdais teljesítményével nagyon elégedett vagyok, remekül autózott, nagyon értékes pontot szerzett saját maga és a csapat számára. Az eredmény fokozza az önbizalmát az elkövetkező versenyekre. Gratulálunk a Laurent Mekies vezette stratégiai csapatnak. A verseny során többször stratégiát váltottak, a választás azonban jónak bizonyult.”

EGY PONTSZERZŐ, EGY KIESŐ