Vettel Start European GP 2012 The start of the European GP © Getty Images for Red Bull Racing


A 2008-as első futam óta Valencia nem nyújtott túl sok izgalmat és meglepetést, a mai napon azonban egy múltat idéző versennyel kárpótolt érte. Voltak műszaki hibák, ütközések, defektek és egy biztonsági autó. Inkább olyan volt, mint az Európai Nagydíj aranykora, nem mint a modern változatai.

Sebastian Vettel jól indult pole pozíciójából, és elhúzott a mezőnytől. 29 körig kegyetlenül tolta az élen, 20 másodperces előnyre tett szert, és nagyon úgy tűnt, ő lesz az első, aki idén két futamot nyer.

Azután jött a biztonsági autó. Heikki Kovalainen és Jean-Eric Vergne Toro Rossója összegabalyodott, mindketten defektet kaptak és vonszolták magukat a pályán. A pályán hagyott törmelék veszélyes volt, bejött a biztonsági autó, Vettel pedig egy pillanat alatt elveszítette előnyét.

nullA rajt után © Getty Images for Red Bull Racing

Vettel mögött a második helyért komoly küzdelem alakult ki. Lewis Hamilton a rajttól kezdve a második helyen autózott, azonban Romain Grosjean még a verseny elején megelőzte. A biztonsági autó pályára lépésekor beugrottak a boxba. Hamilton kiállása ismét rosszul sikerült, a hatodik helyen tért vissza a pályára. Az első öt helyezett az újraindításnál: Vettel, utána Grosjean, Fernando Alonso, Daniel Ricciardo és Kimi Räikkönen. Ricciardo pozíciója némileg megtévesztő volt, mivel rá még egy boxkiállás várt; a többiek a verseny végéig nem szándékoztak elhagyni a pályát.

Vettel az újraindításnál jól elhúzott a mezőnytől, viszont Alonso a közönség nagy örömére Grosjeant megelőzve a 2. helyre jött fel. Ez hamarosan 1. helyre változott, miután Vettel autója megállt. Grosjean lelkesen próbált zöldágra vergődni Alonsóval, a Ferrari azonban eltántoríthatatlannak tűnt. Amint Vettel lila fejjel visszatért a boxba, a kiesettek névsora Grosjeannal bővült, Alonso pedig szabad utat kapott.

Az izgalmak itt nem értek véget. Hamilton a második hely visszaszerzéséhez megelőzte Räikkönent, a finn viszont nem adta fel. Alonso üldözése helyett a McLaren pilótájának visszapillantóit a Lotus foglalta el. Miután mindenki viszonylag korán megejtette utolsó kiállását, az abroncsok kezdtek elhasználódni, az autók pedig egyre gyakrabban tértek le az ívről.

nullA McLaren szerelői © McLaren

Räikkönen utolérte Hamiltont, és két körrel a verseny vége előtt visszaszerezte a második helyet, Hamiltonnak pedig Pastor Maldonado dübörgő Williams-ének támadását kellett visszavernie. Az extra agresszív Maldonado megpróbált a DRS zónában előzni, de elszúrta, beleszáguldott a McLaren oldalába, és elvesztette első szárnyát. Hamilton azonban még rosszabbul járt, a szalagkorlátnak ütközött.

Ezzel Michael Schumacher a harmadik helyre jött fel, ami az első dobogós helyezése a 2006-os Kínai Nagydíj óta. Mögötte Mark Webber végzett. A 19. rajthelyről Webber újra versenybe hozta magát, azonban a biztonsági autós szakasz utáni boxkiállással visszacsúszott a 13. helyre. A friss gumiknak és az előtte küszködő autóknak köszönhetően fantasztikus vezetéssel a negyedik helyre jött fel.

„A futam végén egyáltalán nem gondoltam dobogós helyezésre” - mondta Schumacher. „A célvonal átlépésekor kérdeztem meg a srácokat, hogy hol végeztünk. A Webbernek a boxutcából kilógatott táblán a verseny vége felé a hetedik helyet láttam, és tudtam, hogy én eggyel előtte állok. Aztán a srácok így szóltak: „harmadik hely, dobogó”. Hihetetlen! Erre nem igazán számítottam. Többé-kevésbé elvesztettem a fonalat, mert a verseny utolsó szakasza elég eseménydús volt, ráadásul Maldonado és Hamilton incidense után nem tudtam követni az eseményeket.”

Az ötödik helyen Nico Hülkenberg végzett, eddigi legjobb eredményével. A hatodik helyen Nico Rosberg ért célba, az egyetlen pilóta, aki ezen a pályán minden futamon pontszerző helyen végzett. Paul Di Resta egyetlen egy kiállásos stratégiával versenyzőként hetedik lett, Jenson Button egy újabb felejthető versennyel a nyolcadik helyen végzett. Sergio Pérez a Saubert a kilencedik helyre hozta be, az utolsó pontot pedig Maldonado zsebelte be.

Ricciardo Toro Rossójával a tizedik helyért harcolt Vitalij Petrov Caterhamével, azonban kilenc körrel a verseny vége előtt a DRS zóna végén történt ütközés miatt mindketten visszaestek.

nullRemek kilátás © Getty Images for Red Bull Racing

While Alonso ran untroubled to the flag, behind him the racing was furious. Hamilton passed Räikkönen to regain second position but the Finn wasn’t giving it up. Instead of chasing down Alonso, the McLaren driver had to fend off the Lotus. Having all made their final stops very early in the race, tyres were deteriorating rapidly, which presented more opportunities for overtaking. Räikkönen hounded Hamilton and retook second with two laps remaining.

“When I was in the third place, I thought I would try to save the tyres a bit and try to get Hamilton at some point,” said Räikkönen. “I saw him sliding a bit. So I think it was the second-last lap or something but I got him in the end. And for the team, bad luck. It would have been much nicer to have both cars on the podium.”

Immediately after ceding second to Räikkönen, Hamilton came under attack from the charging Williams of Pastor Maldonado. Maldonado attempted a pass in the DRS zone but got it wrong, spearing into the side of the McLaren and losing his front wing. Hamilton came off worse, however, his race over in the barriers. Maldonado later laid the blame squarely on his McLaren rival, arguing that Lewis hadn’t given him enough room. As arguments go it looks pretty thin: the Stewards certainly thought so and gave Maldonado a drive-through penalty. That late in the race it translated into 20-seconds added to his race time.

That promoted Michael Schumacher into third place for his first podium since the Chinese Grand Prix of 2006 – though the Mercedes driver admitted he was unaware of this until after the chequered flag. “Certainly I wasn’t aware I was going in the direction of a podium,” said the seven-times World Champion. “Even crossing the line I wasn’t aware at that stage. But, being pretty heavily involved for most of the race in some kind of battling and then having Webber on my tail and needing to fight forward but needing to pay attention to the back, that was very exciting. But that’s what I’m here for: to be excited and those guys got me excited, no doubt. And hearing finally the message ‘P3’ – yeah, that’s a sweet finish.”

nullA győztes Fernando Alonso © Ferrari

Ezzel az eredménnyel Mark Webber a második helyre ugrott fel a bajnokságban – azonban 91 pontjával 20 ponttal marad el az élen álló Fernando Alonsótól. Szintén Webber remek teljesítményének köszönhetően a Red Bull tovább növelte előnyét a Konstruktőrök Bajnokságában – azonban a hullámvasút-szerű futam után nem volt túl ünnepi a hangulat a garázsban. Alonso azonban megszerezte 29 futamgyőzelme közül talán az egyik legjobbat. „Pillanatnyilag nagyon büszke vagyok a spanyol nemzetiségemre, a Spanyolországban szerzett győzelem pedig valószínűleg az eddigi legjobb győzelmem, ami az érzelmeket illeti. Ehhez talán semmi sem hasonlítható.”

nullMark Webber © Getty Images for Red Bull Racing

Cikk részletek