SEBASTIAN VETTEL (végeredmény: 4. hely, rajtpozíció: 2. hely)
„A rajtom nem sikerült a legjobban – az első kanyarra Rubens (Barrichello) ment elöl, én pedig negyedik voltam, szóval egyértelműen vesztettünk néhány helyezést – főleg Massával szemben. Ezután szinte a verseny egészében mögötte kellett autóznom. Képtelenség volt megelőzni, annyira jól ment, és nem hibázott. Kár érte, mert nagyon gyors volt ma az autóm, de nem tudtam dobogóra kerülni. A csapat számára így is nagyszerű eredmény született, hiszen értékes pontokkal gazdagodtunk.”

MARK WEBBER (végeredmény: 3. hely, rajtpozíció: 5. hely)
„Jó érzés újra a dobogón állni. Érdekes látni, hogy mennyire megváltozott a csapat mentalitása – tavaly még a pontszerzésnek is örültünk volna, most pedig minden versenyen a dobogót célozzuk meg! Nagyon keményen dolgozunk, és a srácok már alig látnak a hajnalig tartó, hosszú munkától. Sebastiannak jobban meggyűlt ma a baja a forgalommal, de a csapat segítségével mindketten célba értünk, ráadásul jó sok ponttal, ami fantasztikus. Nagyon hosszúra sikerült a második etapom, és jobban is ment az autóm, mint az elsőben, bár az abroncsokból semmi nem maradt az utolsó tíz körre. Eleve úgy terveztük, hogy hosszú második etapot megyek, mivel tudtuk, hogy Felipe egy körrel tovább maradt bent, és az én szempontomból ő számított leginkább. Tőle kellett elszakadnom, amihez kulcsfontosságú volt a második etap. Nagyon elégedett voltam a saját teljesítményemmel is, az autó pedig fantasztikus volt. Szerintem Monaco ennél szorosabb küzdelmet hoz, de Törökország és Silverstone szempontjából jó jel, hogy az autó egy ilyen nehéz pályán ennyire jól teljesített. A Red Bull és a Renault is nagyszerű munkát végzett.”

CHRISTIAN HORNER (Csapatfőnök)
„Mark nagyon jól ment, és megszerezte idei második dobogós helyezését. Bevált a stratégiája, és a verseny vége felé igencsak megszorongatta Rubenst. Sebastian helyzete bosszantó, hiszen egymás után másodjára járt pórul a KERS miatt. Massa ugyanabban a körben állt ki először, mint Sebastian, aztán - annak ellenére, hogy a középső etapját nagyon rövidre fogtuk - újra ugyanabban a körben álltak ki mindketten, így Sebastian 63 körön keresztül nézhette egy Ferrari hátulját! Amint végre elment mellette, belegyorsíthatott. Újra bebizonyítottuk, hogy a győzelemhez is elég gyors az autónk, de a harmadik és negyedik hely is nagyszerű eredmény.”

FABRICE LOM (A Renault főmérnöke)
„Nehéz futam volt, és újra bennünk volt egy győzelem. Jól megdolgoztatnak ezek a KERS-es autók! Massa már az első kanyarban odaállt Sebastian elé, és ez tönkretette az esélyeit. Mark magabiztosan versenyzett, nagyon gyorsan ment, nem jött senki szorosan mögötte, és nagyon közel ért be a célba a kér Brawn mögött. Összességében jó ez az eredmény számunkra, hiszen tizenegy ponttal lettünk gazdagabbak, de kicsit bosszantó is, ezért arra kell koncentrálnunk, hogy a következő versenyeken bejöjjön a győzelem.”

Cikk részletek