A ma délutáni hockenheimi esős időmérő edzésen Sebastian a 2., Mark pedig a 3. rajtkockát szerezte meg, ami azt jelenti, hogy Sebastian hazai versenyén a rajtrács első sorából, Fernando Alonso mellől indulhat, míg Mark sebességváltó csere miatt kapott öthelyes rajtbüntetésének köszönhetően a 8. helyről rajtolhat.
A rajtpozíciókban bekövetkező változások azt eredményezik, hogy Michael Schumacher a lelkes hazai szurkolók előtt a 3. rajtkockából kezdheti a versenyt. Az első négy pozícióból hármat német pilóta szerzett meg, miután a Force Indiás Nico Hülkenberg az időmérőn az ötödik legjobb időeredményt - idei eddigi legjobb időmérős teljesítményét - produkálta, így holnap a rajtrács második sorából indulhat. Tehát az első tíz - a büntetések figyelembe vételével - a következőképpen alakul: Alonso, Vettel, Schumacher, Hülkenberg, Maldonado, Button, Webber, Hamilton, Di Resta, Raikkönen.
A Q1 száraz maradt, viszont az eső éppen a Q2 előtt eredt el, ami azt jelentette, hogy a pilóták a átmeneti gumikon próbáltak gyors köröket kipréselni az autókból. Romain Grosjean és Nico Rosberg a 15., illetve a 17. helyen végzett, így nem jutottak be a Q3-ba. Ők Markkal egyetemben öthelyes rajtbüntetést kaptak a holnapi versenyre való sebességváltó cseréért.
Felipe Massa a Q2-ben az első körében kicsúszott a pályáról, és csapattársát, Fernando Alonsót akadályozva tért vissza a pályára, azonban Alonsónak sikerült javítania, és bekerült a Q3-ba, Massa hibája viszont egy helyezésébe került a harmadik, egyben utolsó szektorban, így a Q2 végén a 14. helyen zárt.
A Scuderia Toro Rosso ausztrál pilótája, Daniel Ricciardo az esőben nyújtott erős teljesítményével extra közel állt a legjobb 10-be kerüléshez, a Q3-ból mindössze 0,06 másodperccel maradt le. A hockenheimi középső szektorban Danielhez csatlakozik a két Sauber és a Williams-es Bruno Senna. Daniel csapattársa, Jean-Eric Vergne-nek a száraz (így a francia által kevésbé favorizált) Q1-es szakaszban kieséssel kellett szembenéznie.
Charles Pic az időmérőn kiejtette Marussiás csapattársát, Timo Glockot, Vitalij Petrov pedig majdnem egy másodperccel lassabbnak bizonyult Caterhames párjánál, Heikki Kovalainennél.
Mindez azt jelenti, hogy a dobogó legfelső fokát egy paripa foglalja el, két oldalán pedig egy-egy Red Bull.
Tehát amint bikáink holnap megpillantják a vörös posztót, legjobb tudásuk szerint üldözőbe veszik Alonsót a német arénában.
F1 Német Nagydíj | Két bika között egy paripa