Ahogy a lemezborító készítés művészete gyorsabban zuhan lefelé, mint egy csúszós szikladarab, Chris Parkin áttekinti az eddigi legelvetemültebb tetteseket...
Ahogy közeledik az évvége, és a zeneiparban nem jelenik meg több utolsó perces karácsonyi ajándéknak szánt lemez, mindannyian az Év legjobb listáira koncentrálunk. Legjobb album, legjobb szám, legjobb koncert, legjobb káromkodás (Azealia Banks durva száma, a 212 messze nyer, a legjobb kifogás a gagyi élő koncert miatt (Bono „rossz cipője”), ilyesmik.
Egy másik népszerű vitatéma a legjobb/legrosszabb lemezborító. Egyesek szerint, most hogy a lemezeket nagyon ritkán vásárolják a polcról, az együttesek és lemezkiadók ugyanannyi munkát szánnak a művészeti munkára, mint az evőeszközös fiók rendberakására. A 2011-es legjobbak – a 936 a Peaking Lights-tól, az Air Museum a Mountains-tól – a zenészek azon esztéta csoportjától származnak, akik még mindig úgy tekintenek az albumokra, mint a kirakatok vevőcsalogató kinyitható nagy lemezeire.
Azonban a túl sok lemezborító – lásd a Fact magazin legjobb lemezborítóinak 2011-es listáját – azt sugallja, hogy a klasszikus lemezborító ötlete előbb lejár, mint a helyi boltban kapható kenyér. Vegyük a Limp Bizkit Gold Cobra című kilenc éves lemezének borítóját. Vagy DJ Shadow I’m Excited (Izgatott vagyok) című albumáét. Szerintem, rájön, Mr Shadow, hogy inkább Not That Arsed-nak (Nem igazán izgat) kellene lennie.
Természetesen egy csomó lemezborító annyira rossz, hogy már jó, mint például Little Feat Hoy-Hoy!, Neil Young Everybody’s Rockin’ vagy Ted Nugent Scream Dream című albumai. Azonban a fent említett két próbálkozás versenyre kelhet a retina számára ártalmas borítók legeslegrosszabb (és otromba) példányaival.
Következik a rosszaság rendkívüli választéka... Vigyázz, ha lefelé görgeted az oldalt, egy középkorú férfit látsz majd harisnyában...
Tom Zé – Todos Os Olho (1973)
Tom Zé egyike a 60-as évek végén Brazíliában kibontakozó The-Beatles-via-the-Amazon Tropicalia mozgalom alapító atyáinak. Fantasztikusan vad dalokat írt a militáns kormánnyal való szembeszegülésként, 1973-ban pedig megjelentette a Todos Os Olhót. A hangzás nyugtalan, élénk, visító psycho-pop lenyűgöző keveréke, azonban a lemez meghallgatása kevésbé vonzó, miután kiderül, hogy a borítóról nem egy szem néz velünk szembe, hanem a Zé saját végbélnyílásába szorított üveggolyó. Így igaz.
Joss Stone – Colour Me Free (2009)
A mostanában megjelent lemezek közül nagy valószínűséggel a legőrültebb és legrosszabb borítójú – vészesen közel kerül a Limp Bizkit Gold Cobrájához „mi a szent szar?” tekintetében. Stone a brit díjkiosztókon bemutatott amerikai stílusával, idióta ruháival szerzett hírnevet magának – azonban senki nem volt felkészülve az összegabalyodott végtagok számos színezős zűrzavarára. Szeretném azt gondolni, hogy az az üzenete, hogy a jóga káros a szervezet számára.
The Cranberries – Bury The Hatchet (1999)
Storm Thorgerson művészetének nevetséges példája – legalább olyan gázos, mint Mars Volta De-Loused in the Comatorium című lemezének borítója. Természetesen a brit származású tervezőgrafikus a felelős a Pink Floyd Dark Side of the Moon című lemezének borítójáért, és furasága gyakran dicséretes. Ha a belső ízlésmérője finomabbra lenne hangolva, nem követne el ilyen Photoshopos ballépéseket, vagy a Phish-sel és a The Wombats-szel dolgozna együtt.
Kevin Rowland – My Beauty (1999)
Kevin Rowland Creation Records-nál megjelent 1999-es visszatérő albumát rendhagyó szexuális tevékenységekről szóló pletykák előzték meg. Szóval védőbeszéd gyanánt – vagy csak poénkodott? – a Dexys Midnight Runners frontembere premier plánban feltűrte a harisnyáját és elkapta a cuccost. Elég rossz fogadtatást kapott a lemezvásárlók, és meg rosszabbat a közönség részéről, akik előtt ugyanilyen szerelésben jelent meg a Readingi Fesztiválon.
The Scorpions – Lovedrive (1979)
Prince: Planet Earth, Lady Gaga: Born This Way, Dolly Parton: Bubbling Over, körülbelül egymillió hip hop album… túl sok a szörnyű lemezborító. De miért választanánk bármit, amin lehet hápogni és vigyorogni, amikor itt van a Scorpions Lovedrive albuma. A banda szerint „szex és rock ’n’ roll”, viszont az olvadó csöcsök csábereje viszonylag korlátozott.
Ez csak néhány a legrosszabbak közül, oszd meg velünk ITT, ha van saját "kedvenced" a témában!
Zene Blog | A világ valaha volt legrosszabb lemezborítói