A hatalmas hőség ellenére közel 50 amatőr gördeszkás szállt harcba a Red Bull Manny Mania budapesti fordulóján szombat kora délután, hogy a kiharcolja az augusztusi New York-i világdöntőn való részvétel jogát. A szabadedzést követően, a világ egyik legelismertebb gördeszkása, az Európa-bajnok osztrák Philipp Schuster és a zsűri négy tagja tartott rövid bemutatót a Gödör Klub közepén felállított elemeken.
A résztvevők ezt követően négyes selejtező csoportokban mutatták be tudásukat, ahol a trükkök nehézsége mellett, a stílust és a technikát díjazta a zsűri és a 30 fok ellenére igen lelkes közönség.
A versenyzők feladták a leckét, ám a zsűri végül Bachman Márkot hirdette ki győztesként a Red Bull Manny Mania magyarországi válogató versenyén és így ő vehet részt augusztus 21-én a nemzetközi döntőn, ahol a legjobb amatőr megmérkőzhet a világ legjobb profi gördeszkásaival a másnapi Red Bull Manny Mania PRO futamon.
A döntő körök és végeredmény kialakulása után következett a ráadás, amikor is az összes versenyző kapott még egy esélyt, hogy bemutassa tudását és elnyerje a "Legjobb trükk" elismeréseként felajánlott pénz- és ANALOG tárgynyeremények egyikét.
Red Bull Manny Mania Top 9
1. Bachman Márk
2. Forray Péter
3. Vilics Viktor
4. Petrányi Lajos
5. Tóth Dániel
6. Boros Ákos
7. Nagy Alex
7. Katona Péter
9. Akira Fukui Barna
Best Trick
1. Vilics Viktor - Nose Wheelie Nollie Flipout
2. Virágosi Simon - Flip Nose Wheelie
3. Nagy Bertold - Hardflip Manual
4. Kovács Olivér - Manual Impossible Out
Teljes eredménylista, pontszámokkal
1. Bachman Márk 170
2. Forray Péter 160
3. Vilics Viktor 155
4. Petrányi Lajos 152
5. Tóth Dániel 151
6. Boros Ákos 142
7. Nagy Alex 137
7. Katona Péter 137
9. Akira Fukui Barna 128
10. Katona Péter 127
11. Király József 125
12. Virágosi Simon 120
13. Sima Dániel 114
14. Turcsik Viktor 109
15. Pál Attila 107
16. Milány Dániel 105
17. Kovács Olivér 104
18. Nagy András 104
19. Béres Robin 102
20. Mihályfi Dávid 98
21. Molnár Ádám 93
22. Rónaszéki Tamás 91
23. Nagy Bertold 90
24. Katz Dávid 87
25. Boronyák Dénes 85
26. Gardalits Norbert 80
27. Matusz Richárd 80
28. Semsei Balázs 80
29. Hrabovszki Péter 79
30. Bachman Richárd 78
31. Kováts Domokos 76
32. Varga Imre 76
33. Balla Martin 72
34. Griese Emanuel 70
35. Nagy Norbert 70
36. Finta Dávid 70
37. Farkas Tamás 70
38. Körösi Krisztián 68
39. Szombati Gergely 66
40. Somfai Kristóf 60
41. Jámbor Attila 60
42. Gulyás Kristóf 59
43. Pap Máté 58
Red Bull Photofiles
Közel 50 amatőr gördeszkás vette birtokba a Gödör Klub talaját