A világbajnokság nem úgy sikerült, ahogy Gábor várta, ezért levonta a megfelelő következtetéseket és már teljes erőbedobással a 2012-es olimpiára készül. A napokban, a jövő évi VB-felkészülés közepén beszélgettünk vele.
Lassan több mint 3 hónappal a VB után vagyunk, Mi történt veled azóta?
A VB után pihenőn voltam, teljesen ki kellett kapcsolnom, hogy végig tudjam gondolni az életemet. Nagyon jól esett a mentális pihenés, sok időt töltöttem Szlovéniában raftinggal, még a telefonomat is kikapcsoltam.
Azóta pedig már el is kezdtétek a téli alapozást.
Igen, októberben álltam edzésbe újra és azóta csak edzés-edzés hátán, de ez ilyenkor a feladat! Úgy érzem magam mögött tudtam a mentális problémákat, és maximálisan a feladataimra tudok koncentrálni.
"Úgy érzem magam mögött tudtam a mentális problémákat, és maximálisan a feladataimra tudok koncentrálni."
Hogyan teltek az elmúlt hetek az intenzív felkészülés alatt?
Novemberben vonultunk be a Dunavarsányi edzőtáborba, ahol három hetet töltöttünk. Több mint két hete már Törökországban vagyunk, Antáliaban, szintén edzőtáborban. Itt lehetőségünk van próbálgatni a négyes összeállításokat is, mert hoztunk egy csapathajót is. Egyébként remek az időjárás, tökéletes a szálloda, az étkezés is rendben van, csak a víz okoz néha bosszúságot. Szerencsétlen dolog, hogy a tengeren keresztül tudjuk csak megközelíteni a folyó-szakaszt, ahol edzeni tudunk és megesik, hogy hatalmas hullámokon kell keresztül vergődnünk, mire csendesebb vizekre érünk.
Mennyiben más számodra ez az időszak, mint a korábbiak?
Újdonság, hogy személyi edzővel, Zala Györggyel kezdtük a felkészülést, ezáltal remek formában érzem magam, több kiló izommal vagyok beljebb és olyan izomcsoportjaim is fejlesztésre kerültek, amikre korábban nem volt alkalom. Már az egész csoport erőnlétét ő felügyeli és mindenki elégedett.
"Több kiló izommal vagyok beljebb és olyan izomcsoportjaim is fejlesztésre kerültek, amikre korábban nem volt alkalom."
Mit tud Gyuri, amivel ezeket az eredményeket el tudja érni?
Újfajta TRX-es gyakorlatokat is végzünk, ami egy nagyon pozitív újdonság. Ezt az eszközt anno az amerikai tengerészet fejlesztette ki és mára az egyik legsikeresebb fitness eszközzé vált világszerte. Örültem a lehetőségnek, mert ez is elősegíti a megújulásomat.
Ezek szerint, minden a tervek szerint halad!
Nem egészen, 10-12 napja szenvedtem egy apróbb hátsérülést, szerencsére gyorsan helyrejöttem, akkor pedig egy gyomorrontás hátráltatott a munkában.
Hogyan folytatódik a munka?
December 18-án érkezünk haza, majd orvosi vizsgálatokat végeznek rajtunk és erőnléti felmérést kell csinálnunk. A két ünnep között egyéni edzésekkel tartjuk karban magunkat, majd Tatára, később pedig Ausztriába, sífutó táborba utazunk. Ez utóbbit kétszer is megejtjük a következő két hónapban. Mivel a szegedi világbajnokság az olimpiai kvalifikáció is egyben ezért sok dolgunk van.
Jövőre ismét Szegeden lesz a világbajnokság, ez mennyiben jelent plusz motivációt?
Természetesen, mivel úgy érzem új alapokra tudtam helyezni a munkámat, ami a jó egyéni szereplésem záloga is.
Ha úgy hozza a sors akár négyesben is viszont láthatunk?
Igen, akár egy párosban, akár egy négyesben is!
Kucsera Gábor szeme előtt már a londoni olimpia lebeg