A csütörtök késő esti érkezés, majd a gyors, de annál tömörebb pozsonyi éjszakai életbe való kitekintés után pénteken három csoportban próbálták ki a riderek a szlovák dunacsúnyi vadvízen felálltott wakeboardpályát. A reggeli felhős kezdetet követően délutánra már szikrázó napsütésben adta kézről-kézre a kötelet többek között Bernhard Hintenberger, Dominik Gührs, Emilio Epstein, Robi Pokovec, Fredy Von Osten, illetve a hármas magyar különítmény: Horváth Kinga, Szóláth Szebi és Bakró Bazsi.
A 23 meghívott rider az árral szemben próbálta meg a világ egyik legkeményebb mesterséges vadvízi pályáján a megfelelő ívet megtalálni és a felállított elemeket beadni. A kezdeti több-kevesebb siker után már repkedtek a kickerről a tantrumok, az 540-ek, és pörögtek a különböző slider pressek.
A versenyen először vesz részt női versenyző Horváth Kinga tizenkétszeres Magyar bajnok személyében, aki nagyon várta már a versenyt, mivel az első ilyen megmérettetésen, amit 2009-ben Szlovéniában tartottak, az esküvője miatt nem tudott részt venni. “Óriási élmény volt vadvízen wakeboardozni, sikerült megvalósítanom azt, amit szerettem volna: végig tudtam menni a komoly szintkülönbségekkel és sziklákkal tarkított pályán, be tudtam adni az ollie on slidert, és a kickerről is dobtam egy trükköt. Izgatottan várom a holnapi versenynapot!”.
A másik vadvizi újonc, Szóláth Szebi is lelkesen várja a versenynapot: “Nagyon örülök, hogy itt lehetek, mert ez az első alkalom, hogy vadvizen úgy winchezhettem, hogy egymás után több elemet kellett beadni, illetve maga a vadvíz jellege miatt tele van kihívással, meglepetéssel a pálya. Az elején persze megugrott az adrenalin szintem, ahogy a különböző hullámtörések között próbáltam megtalálni az ideális ívet, a harmadik-negyedik menetben viszont már egész jól éreztem a pályát, a középső tört box lett a kedvencem. Meglátjuk szombaton mit tudok kamatoztatni az edzés tapasztalataiból.”
Bakró Bazsi a tapasztaltabb vadvizi wakeboardosok közé tartozik, neki ez már a harmadik ilyen versenye. “A 2010-es szlovén pályához képest kevesebb meglepetést okozott ez a set-up, de ettől függetlenül itt is több nem megszokott elemmel szembesültem. A reggeli gyakorlás alatt még tökéletesítem a trükkjeimet és megpróbálom a legjobbat kihozni magamból.”
Magyar különítmény a pozsonyi Red Bull Upstream wakeboard versenyen