Red Bull Zenehangár

Copy Con vs Fish, Belmondo vs Kft, The Moog vs Superbutt, Beatrice vs Goulasch Exotica

2 banda, 2 fajta zenei stílus, 2 színpad és 4 zenei faladat. Röviden ez a Red Bull Music Clash, amely az EFOTT-on is maradandó élményt nyújtott a fesztiválozó fiataloknak. Minden napra jutott egy hihetetlen zenei élményt tartogató, unicumnak mondható összecsapás a Red Bull Zenehangárban. Ezen a rendezvényen olyan zenekarok feszültek egymásnak akik amúgy csak ritkán, vagy éppen soha nem találkoznának egyazon zenei rendezvényen, hisz teljesen más stílust képviselnek, mint a jazz és a rap, a hip hop és folk rock, vagy death metal és soul. Stílusok melyeknek rajongó tábora biztos soha nem bulizott még együtt de, most mégis egy helyen gyűltek össze egy közös koncert erejéig Baján az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozóján.

A párbaj több fordulóból, zenei megmérettetésből állt, ahol mind a két félnek élőben kellett helytállnia. Nem volt elég ha „csak” a saját számaikat tudták jól előadni, egymás, illetve egy harmadik, mind a kettejüktől távol álló együttes ismert számát is sikeresen kellett prezentálniuk a zsűriző közönségnek.

A bandáknak szinte szó szerint farkasszemet kellett nézniük egymással középen pedig a rajongók. Rajtuk ezúttal sok múlott és nagyobb szerep jutott, mint egy hagyományos koncerten. Egy tapsométer segítségével ugyanis ők döntöttek arról, hogy az egyes feladatokat melyik banda hajtotta végre érdekesebben. Tehát a tét óriási volt: ki jön be jobban a nézőknek, és ez által ki nyeri meg ezt a különös zenei összecsapást?!

Az EFOTT-on felállított Red Bull Zenehangár színpadán azon túl, hogy a zenei párbaj résztvevőinek adott színteret, több Red Bull Made in Garage első videoklipes zenekar is debütált, volt még Giutar Hero, amelynek óriási sikere volt, sokan játszottak, zenekarokat alakítottak teljesen megtelt a sátor.

A Zenehangárban minden estére jutott egy nagy Red Bull Music Clash összecsapás, majd este neves Dj-k szórakoztatták a nagyérdeműt, többek között Sterbinszky, Whiteboy, Karmatronic.

Emellett olyan vendégzenekarok is képviseltették magukat a rendezvényen, mint Dévényi Tibi bácsi, a Kowalsky meg a Vega együttes frontembere, Kowalsky Balázs, Zola a Viva Tv műsorvezetője és a Besenyő család két tagja (Besenyő Pista bácsi és Boborján).

Szerdán kezdődtek a programok Baján és aznap este már a Red Bull Zenehangár is megtelt bulizni vágyó fiatalokkal. A délután folyamán láthattuk az Irie Maffia-t, illetve a Red Bull Made in Garage egyik győztes csapatát a Akkezdet Phiai-t.

Az est további részében megkezdődött a zenei párharc a Copy Con vs. Fish! között, amely hihetetlen fordulatokat és zenei virtuozitást hozott.
A koncert egy kiegyensúlyozott magas zenei színvonalon küzdő, más zenei palettán játszó csapatok küzdelmét hozta, melyet végül a Fish! nyert 5:2 arányban.

Csütörtökön délután egy újabb Red Bull Made in Garage zenekar debütált az EFOTT-on, Odett és a Go Girlz! léptek fel, majd őket követte a magyarországi első Red Bull Music Clash győztese a Mystery Gang.

A Red Bull Zenehangárban este ismételten telt ház volt, hiszen a Belmondo, a Kft-vel meccselt. Ezen az estén a közönség a Kft-t tartotta jobbnak 6: 1 arányban.

Pénteken folytatódott a zenekarok, kiélezet csatája, a Red Bull Music Clash-en. A délutáni forróságon a fiatalokat ezen a napon a Planet 55 próbálta lehűteni, sikerrel, majd a Balkán Fanatik mutatta be új lemezének anyagát a már ekkor szép számban összegyűlt közönségnek.

Az esti két zenekar a The Moog és a Superbutt volt, akik kiteljesítették a nap amúgy sem lapos hangulatát. Küzdelmük a Superbutt sikerét hozta, a győzelem itt is 6: 1 arányú volt.

Szombaton a sok napos kánikulát megbolygatta a vihar, amely az egész országon keresztülvonult. A vihar-veszély miatt ki kellett könnyíteni a Red Bull Zenehangár dekorációját, de szerencsére a koncertek nem maradtak el.

Így délután a fedett sátorban a The [Hated] Tomorrow koncertje alatt is telt ház volt, majd színpadra lépett a második Red Bull Music Clash egyik fellépője a Supernem.

Az est összecsapása a Beatrice - Goulasch Exotica között volt, amely a fesztivál talán legnagyobb csatáját hozta, hiszen az utolsó forduló döntött, amely a Goulasch Exotica sikerét hozta. A végeredmény 3-4. lett.

Red Bull Zenehangár

Red Bull Zenehangár

Red Bull Zenehangár

Red Bull Zenehangár

Cikk részletek