Idei legjobb eredményét érte el a Scuderia Toro Rosso, Alguersuari a 8., míg Buemi a 10. helyen ért célba. Ezzel a csapat a 7. helyre jött fel a konstruktőri bajnokságban, a Sauber mögé.
Jaime Alguersuari
„Nagyon örülök a nyolcadik helyezésemnek, ez igazán jó eredmény számunkra, főleg azután, hogy a boxutcából rajtoltam. Nagyon örülök, hogy idén első alkalommal pontszerző helyen végeztem, bár tudom, van hova fejlődnünk, személy szerint nekem, továbbá a beállítások terén, elsősorban az időmérőkön. Ma jól dolgozott a csapat, minden lehetőséget a lehető legjobban kihasználtunk, olyanokat is, amelyek más csapat balszerencséjéből adódtak. A stratégiánk, ami a kerékcserék időzítését illeti, tökéletesen működött. Ez az eredmény mindenkit motiválni fog a további kemény munkára. Szárnyakat ad a második hazai futamom, Valencia előtt! Elismerésem a nézőknek, hogy kitartottak a hidegben és az esőben, de szerintem jó versenyt láthattak.”
Sebastien Buemi
„Természetesen örülök a pontszerző helyezésemnek, hiszen ez mindig fontos. Azonban kicsit csalódott vagyok, mert szerintem többre lettem volna képes, és nem vagyok benne biztos, hogy a slick gumikra váltás olyan korán jó ötlet volt-e. Összességében azonban nagyon elégedett vagyok a csapat eredményével, beleértve Jaime nyolcadik helyezését, mindannyian nagyszerű munkát végeztek. Úgy tűnik, ezen a versenyen mindig történik valami szokatlan, a mai pedig a vártnál némileg hosszabb lett, azonban a verseny félbeszakítása volt a megfelelő döntés, mivel az autók csúszkáltak, és a látási viszonyok is nagyon rosszak voltak. Biztos vagyok benne, hogy az egész verseny nagyon látványos volt a nézők számára. Most folytatnunk kell a kemény munkát, hogy jó formában legyünk Valenciában.”
Franz Tost
„Ismét egy izgalmas Forma-1-es verseny: Azt hittem, Monaco volt a csúcs, ma azonban ismét fantasztikus futamot láthattunk, ami fontos, hiszen az autóversenyzés feladata a szórakoztatás. Ez a Scuderia Toro Rosso idei legjobb eredménye, mindkét autónk pontszerző helyen ért célba. Nagyon örülök Jaime nyolcadik helyezésének és idei első pontjainak. Jót tesz ez az önbizalmának, mivel az utóbbi versenyeken kissé szenvedett, mostantól jobb eredményre számíthatunk tőle Valenciában és a következő versenyeken. Sebastien szintén jó munkát végzett, tizedikként ért célba. A stratégiánk jól működött, kockáztattunk a slickek korai használatával, ami jó döntésnek bizonyult, és kifizetődött. Ma az egész csapat dicséretet érdemel, mivel nem voltak könnyű helyzetben ezen a hosszú, félbeszakított versenyen, azonban kitűnő munkát végeztek. Most már készülhetünk Valenciára, ahova reményeink szerint új alkatrészekkel érkezünk, amelyek javíthatják a teljesítményünket.”
Getty Images
Mindkét Toro Rosso pontszerző helyen!