2009. március 28.
A remek melbourne-i időmérőt követően a csapat új pilótája, Sebastian Vettel élete első bajnokságán a Red Bull Racing színeiben a 3. rajtkockából indulhat.
Csapattársa, Mark Webber is eredményes napot zárt, az első két edzésen remekül teljesített, az utolsó kör eredménye miatt azonban csak a tizedik helyről kezdheti a versenyt.
Sebastian számára a megterhelő felkészülési időszakot követően megkönnyebbülés volt látni, hogy autója végre a megfelelő teljesítményt képes nyújtani. Így nyilatkozott: „Az időmérőt megelőző két napon nem volt könnyű dolga a csapatnak. Az első szabadedzésen mindössze egy kört teljesítettem, és a második körben hibáztam, ami teljesen felborította a menetrendünket. Ma reggel sem ment minden a legnagyobb rendben, ennek következtében újabb értékes tesztidőt vesztettünk. Egyszóval nem a legjobban alakultak a dolgaink.
Mindezek ellenére igyekeztünk a lehető legjobb eredményt kihozni az autóból. Részletesen elemeztük az adatokat, és megpróbáltunk a lehető legalaposabban felkészülni az időmérőre. Úgy érzem, ez sikerült, köszönet érte mindenkinek. Meglehetősen nehéz téli időszakon vagyunk túl, és igazán meglepő, hogy ezt követően az autó mennyire hasonlít a tavalyihoz. Az összes szabálymódosítást figyelembe véve elképesztő látni, hogy a csapat milyen remek munkát végzett – a mezőny nagyon együtt van a rajtrács elején és végig a középmezőnyben is. Néha még az is kérdéses volt, hogy bejutunk-e az időmérő második fordulójába. Most, hogy sikerült a harmadik rajtpozíciót megszerezni, várakozással tekintünk a holnapi verseny elé. Ígéretes kezdetnek tűnik.”
Mark két nagyszerű kört követően elégedetlen volt az utolsó körével.
Így foglalta össze a nap eseményeit: „Egyáltalán nem vagyok elégedett az utolsó körömmel. Az előző gyors köreim jól sikerültek, ezért jobb eredményre számítottam. Az időmérő végére erre a teljesítményre futotta, a holnapi versenyen innen próbálunk meg javítani. Az utolsó körben a 9-es kanyarban az aszfalt egyenetlen volt. A csapat nagyszerű munkát végzett, és sikerült az összes tesztet elvégeznünk télen. Csalódott vagyok, hogy az időmérőn nem tudtam a legjobb időt autózni, de meglátjuk, hogy holnap ez a rajtpozíció mire lesz elég.”
Christian Horner csapatfőnök gratulált a csapatnak, hogy a sikerült a rajtrács első sorát elfoglaló Brawn csapat pilótáihoz közel kerülni.
„A csapat rendkívüli összetartása a mai napon meghozta az eredményt, és mindkét autónkkal bejutottunk az első tíz helyezett közé. Annak ellenére, hogy a reggeli edzésen veszítettünk némi időt, Sebastian nagyszerű munkát végzett az időmérőn. Az első nagydíjat a harmadik helyről kezdeni egyszerűen csodálatos, és ő van a legközelebb az igazán gyors Brawn GP versenyzőkhöz. Azt hiszem, minden együtt van ahhoz, hogy holnap igazán izgalmas verseny részesei lehessünk. Az elmúlt hónapok komoly megpróbáltatást jelentettek Mark számára, aki lábsérüléséből próbált felépülni. Mindezeket együttvéve azt mondhatom, hogy ma ő is kiváló teljesítményt nyújtott. Sajnos az utolsó körében vétett apró hiba miatt több hellyel hátrébb csúszott a rajtrácson. Ennek ellenére úgy gondolom, hogy ő is helytáll majd a versenyen."
A Renault mérnökei elégedettek a mai eredménnyel, és várakozással tekintenek a holnapi verseny elé. Fabrice Lom, a Renault motorokért felelős részlegnek főmérnöke: „Az utolsó teszteket követően nem tudtuk eldönteni, hol lehetünk a mezőnyön belül, és öröm volt látni, hogy előkelő helyen végeztünk. A harmadik hely nagyszerű eredmény, és Marknak volt néhány kiemelkedően jó köre, nagy tempót diktált, és bizakodva nézek a holnapi verseny elé. Elégedett vagyok a motorunk teljesítményével.”
Ami magát az időmérő napját illeti - talán megállt az idő? Reggel két Brawn autó lép a pályára szinte reklámmatricák nélkül. Az időmérőn már Virgin matricákkal ellátva, a vállalat vezetője, Richard Branson szeme előtt autóznak, eredményük alapján a rajtrács első sorából indulhatnak. Jenson Button megszerzi élete negyedik pole pozícióját. Utoljára 2006-ban ugyanitt, Melbourne-ben indulhatott az első rajtkockából. Az utóbbi évek egyik legfurcsább rajtrácsának harmadik helyéről Seb Vettel indul a Red Bull Racing színeiben, mellőle Robert Kubica a BMW-ben. Őket követi sorban Rosberg, Glock, Massa, Trulli, Raikkonen és Webber. A bosszús világbajnok, Lewis Hamilton a McLarenben a 15. helyről vág neki a versenynek. Hihetetlen: ez az egyetlen szó, amellyel az új erőviszonyokat jellemezhetjük.
Az időmérőn elért eredmények:
Q1 - 1. forduló
3. hely: Webber 1:25.427
10. hely: Vettel 1:25.938
Q2 - 2. forduló
3. hely: Vettel 1: 25.121
6. hely: Webber 1:25.241
Q3 - 3. forduló
3 hely: Vettel 1:26.830
10. hely: Webber 1:27.246
Nagyszerű rajtpozíciók