Argentínában a drámai ralis hétvégén a mezőny élén több alkalommal történt változás, végül azonban győzött a francia állhatatosság.
„Nem gondoltam, hogy ez megtörténhet” - nyilatkozta hatodik Argentin Ralin aratott győzelmét követően Sebastien Loeb. „Miután pénteken megkaptuk az egyperces büntetésünket, a cél az volt, hogy a hozzánk legközelebbi pilótát utolérjük, ezért péntek déltől a célvonalig a lehető legkeményebben toltuk. Nem gondoltuk, hogy győzni fogunk, de nagyon örülök, mivel két másodperces előnnyel nyertünk, ezen a versenyen az eddigi legjobb időeredménnyel.”
Loeböt tartották győzelemre esélyesnek az embert próbáló dél-amerikai raliversenyen, amelynek az idei szezonban első alkalommal aszfaltos szakaszai is voltak. Azonban látszólag kiesett a versenyből, amikor az első napon 60 másodperces büntetést kapott, miután véletlenül a megengedett idő előtt behajtott a gyűjtőzónába.
„Két másodperces előnnyel nyertünk, ezen a versenyen az eddigi legjobb időeredménnyel”
Míg Loeb és a Red Bull által támogatott Citroen csapat a büntetés miatt bosszankodott, a Fordos Jari-Matti Latvala száguldott előre gyári Fiestájával, olyannyira, hogy az utolsó, 5,94 kilométeres, híres El Condor szakaszon 196,2 km/h átlagsebességet produkált.
„Nagyon jól éreztem az autót, semmi problémám nem adódott” - nyilatkozta a finn versenyző. „Az El Condor szakaszon még versenyképesebb lettem, miután 20 milliméterrel lejjebb engedtem az autó alját. Ez megabiztosságot adott, elégedett voltam a teljesítményemmel. A mezőny legeleje remek pozíciónak bizonyult a szombati versenyhez, és sikerült megőriznem vezető pozíciómat.”
Bár Latvala vesztett előnyéből, amikor a mögötte jövők számára foltokban megtisztította a pályát a laza szerkezetű murvától, azonban a rali 13. szakasza előtt még mindig ő vezette a versenyt.
„A pályát keréknyomok szabdalták, a keréknyomokban és a nagyon gyors helyeken pedig kövek voltak” - nyilatkozta a 26 éves versenyző. „Éreztem néhány nagyobb ütést, a felfüggesztés meghajlott, a bal első kerék pedig szabadon mozgott. Próbáltuk az autót megjavítani, azonban a következő szakaszon négy kilométer után fel kellett adnunk a versenyt. Óriási csalódás, megöl ez az érzés, azonban nem maradhat így. Pozitív dolgokat kell találni és tovább kell lépni, és erősen koncentrálni arra, hogy valahol máshol megszerezhetjük a győzelmet.”
Latvala kiesésével Loeb Citroenes csapattársa, Sebastien Ogier vette át a vezetést, szorosan a nyomában Petter Solberggel saját Citroen autójával. Miután azonban Solberg autójában a szombati utolsó szakaszon a kormány szervo tönkrement, Ogier ért elsőként az aznapi szakasz céljába, Villa Carlos Paz-ba, a gyári Fiestával versenyző Mikko Hirvonent 43,7 másodperccel megelőzve.
A versenyben azonban újabb drámai fordulat következett, amikor Ogier a vasárnapi nyitó szakasz vége előtt nem egészen egy kilométerrel felborult.
„Könnyen szerzett előny volt, de elvesztettük”
„Egész jelentős előnyre tettem szert, könnyen szerzett előny volt, de elvesztettük” - nyilatkozta Ogier. „Hibás volt a pacenote-unk, ez alapján egy nagy levágást vártunk, ahol azonban nem volt semmi. Valaminek nekiütköztünk és felborultunk.”
Bár Ogier beért a célba, a tönkrement szervokormány azt jelentette, hogy számára a verseny gyakorlatilag véget ért. „Ezután lehetetlenné vált az autó irányítása, és nem tudtam megőrizni az első helyet sem” - nyilatkozta Ogier, akinek kétségbeesését tovább növelte, amikor Loeb – aki a vasárnapi rali meghatározó szakaszán a második helyért megelőzte Hirvonent – a rali utolsó, gyorsasági szakaszán 2,4 másodperccel Hirvonen előtt ért célba. Ogiernek meg kellett elégednie a harmadik hellyel. „Győznöm kellett volna, nagyon csalódott vagyok” - nyilatkozta a korábbi junior világbajnok.
Petter Solbergnek a gyorsasági szakasz megnyerésével részben sikerült elégtételt vennie a pénteki lemaradásáért, amivel további három pontot szerzett a negyedik helyért járó 12 pontjához.
Citroen Racing
"Nem gondoltam, hogy ez megtörténhet" - Loeb