Közel háromezren préselődtek be Tokióban a Yoyogi Stadionba, hogy élőben láthassák, ahogy a Tsunami All Stars táncosa, a brazil Neguin mindenkit maga mögé utasítva elhódítja a Red Bull BC One 2010 bajnoki címét.
A lélegzetelállítóan izgalmas döntőben a világ 16 legjobb B-Boy-a csapott össze egymással a japán fővárosban. A Berlinben, Bielben, Fokvárosban, New Yorkban, Párizsban és Sao Paulóban megvívott döntők után most a japán metropolisz adott otthont a nemzetközi B-Boy torna hetedik kiírásának.
Az este folyamán a nézők csodálatos trükköknek és hatalmas meglepetéseknek lehettek tanúi már az első fordulótól kezdve, ahol az egyik legnagyobb esélyes, az amerikai Thesis a közönség legnagyobb örömére alulmaradt a hazai pályán versenyző Toshikival szemben.
Örömük nem tartott azonban sokáig, hiszen a másik hazai kedvenc, Taisuke már az első körben búcsúzott. A közönség felettébb csalódottan nyugtázta az eredményt. A stadionban mindenki tudta, hogy ő ennél sokkal többet tud - lehet, hogy a hátralévő fordulókra tartogatott, de ez a taktika a Red Bull BC One-on végzetes lehet.
„Mindannyian győztesek vagyunk. Az életünkért táncolunk!” Neguin
A két koreai versenyző, Kill és Beast is vereséget szenvedett az első fordulóban a holland Just Do It és a német Airdit ellenében. Airdit ezután szomszédjával, Just Do It-tal nézett farkasszemet, de elvesztette mind a cipőjét, mind pedig a csatát.
A csaták között sem unatkoztak a nézők: a házigazda Rahzel beatbox show-val ejtette ámulatba a megjelenteket, a látványról japán dobosok és funk-style táncosok gondoskodtak, és a stadionban mindenki talpra pattant, amikor azold-skool rapper Big Daddy Kane a teljes mezőnyt a színpadra invitálta.
A szünet után egy vérbeli dél-amerikai elődöntő következett. A venezuelai Lil G vívott szoros csatát Neguinnel, és ez utóbbi egy hajszállal, 3:2-vel bizonyult csak jobbnak a bírák szemében, akik között helyet foglalt a kétszeres győztes Lilou is. A másik ágon Just Do It és az amerikai Luigi csapott össze, és a holland klasszis győzelme nem forgott veszélyben egy másodpercig sem!
A döntőben azonban Just Do It már nem tudott versenyre kelni Neguin elképesztő dinamizmusával, hozzáállásával és kifinomult mozdulataival - a brazil 2010-ben megérdemelten hódította el a Red Bull BC One koronáját.
Történelmi este volt ez a B-Boy kultúra számára, hiszen annak gyökereit és legmodernebb képviselőit hozta egy tető alá. Jelen volt például az a Charlie Ahearn, aki 1983-ban elkészítette a Wild Style című kultikus filmet, amely Japánba elérve útjára indította a B-Boy és Hip Hop szcénát az országban. A film főszerepében a legendás Rock Steady Crew egyik tagja, az akkor még tinédzser Ken Swift szerepelt, aki most bíróként tért vissza.
„Neguin egy elképesztő előadó, aki hihetetlenül kiegyensúlyozottan teljesít,” mondta Swift. A győzelmet maga Neguin is sokoldalúságának és hitelességének tudja be. „Amit látok, azt el is tudom táncolni. Ha egy madarat látok repülést közben, akkor el tudom táncolni.”
„A japán szurkolók csodálatosak voltak,” emelte ki Neguin a sikert követően. A trófeát az égnek emelve, döntőbeli ellenfelét átölelve Neguin ezt kiabálta a tömeg felé: „Mindannyian győztesek vagyunk. Az életünkért táncolunk!”
© Red Bull Photofiles
Red Bull BC One 2010: A győztes... Neguin!