A Red Bull a New Hampshire-i Loon Mountain-ban rendezte meg az idei Red Bull Butter Cup sorozat első versenyét. A Red Bull idén még jobban kitesz magáért, hiszen nagyobb butter pad-ek, megszabott pályairány, rengeteg díj, sőt bónusz elemként még egy mini-negyedcső is garantálja, hogy minden hegy kreatív kialakítású pályával várja a résztvevőket.
A Loon-hegy nem okozott csalódást, hiszen az itteni pályára „wallride tombstone” falat és „hitching post” csőelemet is beiktattak. A rendezők tökéletes pályát építettek, amit legalább olyan jó volt nézni, mint deszkázni rajta. A vártnál melegebb időt és napos kék eget hozott a szombat, így a New Hampshire-i hegy tökéletes körülményekkel várta az ideérkezőket.
Először az amatőrök versenyére került sor, és tehetségben itt sem volt hiány. Parker Szumowski szuperül teljesített, minden butter pad-et megugrott, és a negyedcsőben mutatott hibátlan ugratásaival feltette a pontot kitűnő futamára. Mutatványait első hellyel és rengeteg ajándékkal jutalmazták. Övé lett egy Forum deszka, egy Nike 6.0 hátizsák, valamint Oakley, Foursquare, Bern és Special Blend cuccok. A verseny három női résztvevőjének egyike, Mary Rand bebizonyította, hogy felveszi a srácokkal a versenyt, miután a whale’s tail ugratón lenyomott egy laza half cab 5050-et hátra félfordulattal.
Miután az amatőrök bemelegítették a pályát, elindult a profik futama. A helyiek kiválóságai, Matt Jagemann, Tyler Davis és Kevin Formalarie zsűriztek, és őket csak a legzsírabb trükkökkel lehetett lenyűgözni. Brendon Rego csak úgy cikázott az ugratók között. Biztosan állva a deszkáján egymásra halmozta a trükköket. Back 270 tail press 270 out, back 180 switch tail front 180 tail-ek a gap trap ugratón, aztán pár front 180 tail press switch up—Rego mindet szuperül odatette. Tanner McCarty is kihasznált minden elemet. Láttunk tőle halfcab nosepress-ből tailpress 180 out trükköt a battleship ugratón, végül pedig néhány kiváló nosepick-et a csövön. Jeremy Montplaisir is emlékezetes futamot ment, amiben volt magabiztos 270 nose press 270 off a piknikasztalos ugratón.
A profik selejtezőjének végén a zsűri újra kihívta Regót és Tannert egy szétvívásra, hogy dönteni tudjanak a végső győztesről. A bírók kérésére mindkét versenyzőnek be kellett mutatnia egy front 180 switch nose press, back 180 out trükköt a piknikasztalos ugratón. Bár mindkettőjüknek sikerült, látszott, hogy Rego ezt álmában is meg tudná csinálni, amivel elnyerte a zsűri tetszését, és megkapta a 400 dolláros pénzdíjat az Oakley, Forum, Special Blend, Nike 6.0, Foursquare és Bern ajándékokkal együtt.
EREDMÉNYEK:
Amatőrök
1. – Parker Szumowski
2. – Nate Carrol
3. – Pete Feranti
Profik
1. – Brendon Rego
2. – Tanner McCarty
3. – Jeremy Montplaisir
MVP Díj
Mary Rand
Köszönjük Brian Norton, az LMP Crew, Loon Mountain és az összes szponzor közreműködését: Oakley, Forum, Special Blend, Foursquare, Bern és Nike 6.0.
A Red Bull Butter Cup versenyről:
A Red Bull Butter Cup versenysorozat a keleti parton indult, de második idényében már az Egyesült Államok minden részébe eljutott. A verseny lényege, hogy a hódeszkásoknak a lehető legstílusosabb trükkökkel kell végigcsúszniuk a „butter pad”-eknek nevezett ugratókon. A deszkások jib, bonk, tap és slide elemeket mutatnak be az ugratókon, ügyelve arra, hogy minél magabiztosabban csússzanak azokon végig. A regionális versenyek résztvevői kötetlen „jam format” rendszerben indulnak, sikereiket pedig pénzdíjjal és egyéb ajándékokkal jutalmazzák. A stílussal és a kreativitással lehet lefölözni a sikert, szóval csússzatok bátran ezen a nagyon zsír versenyen!
További infókért látogass el a hivatalos oldalra: www.redbullbuttercup.com
Red Bull Butter Cup - Az első állomás