A brit Gary Hunt ismét győzött szombaton az izgalmas sziklaugró világbajnokság Kragerø-ban, Norvégiában megrendezett fordulóján.
A 12.000 fős nézősereg egy része csónakokba préselődött, hogy minél közelebbről követhesse figyelemmel az eseményeket, a 2010-es világbajnoki versenysorozat félidejében Hunt összesített 386,45 pontjával pedig tovább növelte előnyét.
Miután mindkét vetélytársa, Artem Szilcsenko és Orlando Duque is bemutatták harmadik, egyben utolsó ugrásukat, és mindketten magas pontszámot kaptak, Huntra nagy nyomás nehezedett, azonban a 26 éves versenyzőt semmi sem állíthatta meg.
A verseny második fordulójában bemutatott Triple Quad trükkel - egy másfél csuka mozdulatos csavar ugrással kivitelezett előre szaltóval - Hunt megszerezte harmadik győzelmét a szezonban.
„Nemrégen még a 10m-es toronyugrás olimpiai versenyszámban versenyeztem, szerintem ezért pontosabban tudom kivitelezni az ugrásokat” - nyilatkozta Hunt, kezében a bajnoki trófeát, egy viking kardot szorongatva.
Remekül kezdtem, ennél jobban nem is lehetett volna, azonban még három verseny hátravan. Még nincs a zsebemben a győzelem, Olaszországban, a következő versenyen pedig egy új ugrással próbálkozom majd."
Szilcsenko, aki 355,15 pontjával Mexikó után ismét a második helyen végzett, eredményével összesítettben megelőzte a versenysorozat 2009-es győztesét, Duque-ot, az orosz versenyző számára azonban mindez kevésnek bizonyult.
„Legyőztem Orlandót, aki nagyszerű műugró, de Gary-vel szemben alul maradtam” - nyilatkozta a 26 éves versenyző. A második helyezés nem rossz, én azonban nyerni akarok."
A norvég aduász, Magnus Vigeland, aki a legnagyobb üdvrivalgást váltotta ki a nézőseregből, elkápráztatta őket hetedik helyezésével, épphogy lemaradt az utolsó körről.
A legjobb hatba kerülésért rendkívül szoros küzdelem folyt, a negyedik helyezett Alain Kohl pályafutása legjobb eredményét érte el, Steve Black és Slava Polyeshchuk pedig Vigelandot, Hassan Moutit és Mikhal Navratilt ütötték ki a nyeregből.
Hunt: háromból három győzelem