A mai nap úgy fest a wellness jegyében telik. Már a buszon kézről-kézre jártak a különböző összetételű vitaminok és pezsgőtabletták. A stáb némi macimézzel és kalciummal erősítette a srácok fizikumát. A cél az volt, hogy legalább valami minimális hangerőt csiholjanak a koncert előtt a tegnap esti maximálisan telített backstage-ben nagyot mulató társaság torkába.
A vállalható hosszúságú buszút után a díszes csapat jó szokásához híven megrohanta a debreceni Sport szálloda recepcióját a kulcsokért és pár órányi ejtőzés lehetőségéért. Tomikának (Superbutt) rögtön felcsillant a szeme, mikor meglátta, hogy a hotel alsó szintje gyakorlatilag egy gyúróterem, tehát számára maga a paradicsom. A busz csomagtartójából rohant kitépni a kizárólag protein porokat tartalmazó táskáját, majd nagyjából 5 perc elteltével már nyomta is.
A többiek sem tétlenkedtek sokáig, volt aki lefeküdt, érthető módon, hiszen a sok pihenés nem volt jellemző előző éjjel. Tegnap a hajnalban hazaérkezők meg nem szűnő kíváncsisággal nyitogatták egymásra az ajtókat, mert valamilyen információs hiba folytán senki nem találta a szobáját. Valójában a két lépcsőház zavarhatott össze mindenkit. Aki nem a szobákban pihent, az nagy valószínűség szerint a szaunában próbálta kiűzni szervezetéből az előző napok folyamán felgyülemlett salak- és egyéb méreganyagokat. A megújulni vágyók, pedig masszázsra fizettek be. A mai nap tehát az újraéledésé. Valójában tökéletesebben nem is lehetett volna megtervezni a zenészek újratöltését. Így az ötödik nap felé mindenkinek szüksége volt egy kis regenerálódásra, hogy az esti koncert a helyén legyen.
Úgy véljük az a tendencia, hogy a program egyre jobban kezd összeforrni, tehát egyre királyabbak a koncertek is. Ennek fényében a debreceni egyetemi központ, azaz a Lovarda, hatalmas tarolásra számíthat! A méltán híres akusztikájú és a zenészek körében kedvelt klub nagy bulira számíthat, hiszen ez volt az egyik leginkább várva-várt helyszín. Here we go, here we go again! (Folkfree)
Red Bull Mixtúra Blog - Fittness, wellness, Lovarda