Red Bull Mixtúra

Hetedik napunkat elég nehézkesen kezdtük meg. A pihenőnap végül is a legaktívabban bulizással eltöltött este címet nyerhette el.

Nyíregyháza teli van kalandokkal. A tegnapi tanyázás után jöhetett, a legkevésbé sem fittnek és üdének nevezhető társaság meghullámoztatása. Könnyed reggeli után, a vállalkozó lelkűek mehettek kipróbálni magukat egy kis wakeboard-ozás keretén belül. Az idő legkevésbé sem volt barátságosnak nevezhető, így az első csúszásokat mindenki diszkrét fogremegéssel kezdhette meg, de legalább így nem látszott annyira az izgalom.

A hatékonyabb csúszásban Horváth Kinga, alias Kanga wakeboard világbajnok hercegnő segédkezett. Az első körökben a 3 méter távolság teljesítése volt a jellemző szinte mindenkire, illetve a hason, Superman pozícióban való csúszás - deszka nélkül természetesen. A nagy csobbanások után azonban csak ráéreztek néhányan a wakeboard egyensúlyban tartására. Sanya (Hősök) első kanyarjánál kicsit megtántorodott, de másodszorra már szinte végigment a pályán. Krsa (PASO) némi hiszti után, csak rávette magát, hogy belepattanjon a vízbe. Azt mondta nem próbálta még a wakeboardot, amit természetesen senki nem hitt el neki, miután első próbálkozásra gyakorlatilag végig ment a pályán… „retorzióként” kicsit meggyorsíttatta Kanga a pályát, aminek meg is lett az eredménye: először csak megremegett Krsa lába, majd óriásit csobbant. A helyiek hot shottal igyekeztek közben melegen és bátran tartani a versenyzőket.

Nagyjából a 20. csúszás után már mindenki kellőképp elfáradt ahhoz, hogy az ebédet/vacsorát követeljék, így a bátrakról készült közös fénykép után megindult a busz a nyíregyházi egyetemre, ahol este a hatalmasnak ígérkező abszolút finálét csodálhatják meg a helyi fiatalok. Szerintem a csapat híre futótűzként terjedt, tegnap éjjel megmutatta mindenki, hogy itt van!

Cikk részletek