A Red Bull X-Alps július 17-i, salzburgi indulásáig már csak két hét van hátra, és ha a 30 sportoló mostanra nem készült fel, akkor nagyon nehéz feladatuk lesz a 864 km-es alpesi gyalogtúra és siklóernyő kalandversenyen.
A kiváló siklóernyőzési képességek mellett minden sportolónak kimagasló kondícióval, állóképességgel és jól megtervezett stratégiával kell érkeznie, illetve behatóan ismernie kell az útvonalat. A jó felszállóhely megtalálása például csak egy dolog, de ezen kívül azt is tudniuk kell, hogy milyen gyorsan tudnak odáig felgyalogolni, illetve az időjárás változása esetén hol találhatnak alternatív felszállási lehetőséget.
A 2009-es verseny győztese Christian Maurer (SU 11) minden eddiginél nagyobb körültekintéssel készül. A 28 éves svájci azt gyakorolta, hogy a földetérést követően milyen gyorsan tudja a felszerelését elpakolni, melynek eredményeként most kevesebb, mint négy perc alatt képes siklóernyőzésről gyaloglásra váltani. Ehhez össze kell hajtania és el kell raknia a siklóernyőt, a beülőt át kell alakítania hátizsákká, össze kell készítenie az ételt, az italt és a Nordic Walking botokat, illetve át kell öltöznie.
Az elmúlt hetekben megkísérelte szimulálni a sportolókra váró mostoha alvási körülményeket, gyakorolta a reggel 4 órás felkelést, evést és összekészülést.
„Napközben gyors alvásokat iktatunk közbe” -, olvasható Maurer naplójában a www.redbullxalps.com honlapon. „A testnek és a szellemnek nehéz az átállás, de a léleknek felemelő érzés napfelkeltekor végrehajtani az első repüléseket!”
A korai felkelés mellett Maurer és segítőtársa Thomas Theurillat gyakorta éjszaka is edz.
„Az éjszakai gyaloglás nagy kihívás elé állít minket: sötétben kell megtalálnunk a legjobb útvonalat, csapatként kell teljesítenünk, amikor mindketten elcsigázottak vagyunk, a megfelelő ételeket és italokat kell magunkhoz vennünk, hogy fizikailag és szellemileg is fittek maradjunk.
„Hogy mi a legnagyobb kihívás? Kezelni a fáradtságot a rákövetkező nap.”
Maurer és Theurillat természetesen nem az egyetlen csapat, amely ügyel a részletekre. A cseh sportoló Jan Skrabalek, aki már harmadik alkalommal versenyez, segítőtársával Karel Vrabensky-vel együtt az elmúlt hónapot „repüléssel, futással és térképek tanulmányozásával” töltötte, hogy az útvonalat a lehető legjobban megismerje. A 36 éves sportoló átvizsgálta a pálya egyes szakaszait, beleértve a Grossglockner fordulópontot is, ahol az elsőként áthaladó versenyző megnyeri a Glocknerkonig különdíjat.
„Mit csinálunk másként 2009-hez képest? Jobban koncentrálunk a repülésre és a pályára való felkészülésre” -, nyilatkozta Skrabalek. „Részletesen tanulmányoztam a térképeket, bizonyos szakaszokat pedig 'helyszíni bejáráson' néztünk meg.”
Felkészülése keretében Skrabalek tíz év óta először versenyzett a Törökországban megrendezett siklóernyő világkupa rendezvényen, valamint félmaratoni és maratoni távú futóversenyeken vett részt. „A maratoni távot felkészülési tempóban futottam le: alig kevesebb, mint három óra alatt.”
A német sportoló Michael Gebert már negyedszer vág bele a Red Bull X-Alps versenybe, és határozott célja a táv teljesítése. Skrabalek-hez hasonlóan ő is részletesen tanulmányozta az útvonal egyes szakaszait, ezen belül is a Grossglockner-t, külön figyelmet szentelve az azt keresztező magashegyi alpesi útnak.
Felkészülése kiegészítéseként a svájci Anna-Marie Flammersfeld sporttudós segítségét is igénybe vette.
„A felkészülésem sokkal hatékonyabb, és sokkal nagyobb fejlődés tapasztalható” -, mondta el Michael. „A hét végére pontosan tudom, hogy mit végeztem el az elmúlt pár napban, ezáltal módszeresebbé válhatok.
„Az elmúlt hónapokban az állóképességem, a fizikumom és mentális képességeim fejlesztésén dolgoztam. Az állóképességemet illetően rengeteget futottam különböző intenzitással, sok nagy intenzitású résztávos edzést végeztem, és hetente legalább egyszer egy kb. 5-6 órás hosszabb etapot teljesítettem. Fizikumom fejlesztésekor a gyengébb és erőteljesebben használt testrészeim erősítésére koncentráltam.”
Gebert mentális képzése is hasznos volt. „A következőképpen működik: ha nagyon feszült vagy, képzeld el magad egy csodálatos helyen, ahol minden zökkenőmentesen és könnyedén megy. Ennek verseny közbeni alkalmazása segít a koncentrálásban.”
„Célunk Monaco elérése. Segítőtársammal együtt jól felkészültünk a siklás terén és fizikálisan is, véleményem szerint teljesíteni fogjuk a célunkat.”
Július 17-től kövesd élő közvetítésben Gebert, Maurer, Skrabalek és a többi 27 sportoló küzdelmét a www.redbullxalps.com honlapon.
Vitek Ludvik/Red Bull Content Pool
Red Bull X-Alps | Két hét múlva indulás!