Őszintén szólva, az idei szezon továbbra is furcsán alakul. Holnap Sanghajban a Maláj Nagydíj győztese a kilencedik helyről rajtol, a címvédő világbajnok pedig nem jutott be a legjobb tízbe. Igaz, körülbelül mindössze öt századmásodperccel maradt le...
Míg a Red Bull Racing a Sanghaji Nemzetközi Versenypályán szerezte első pole pozícióját, és azóta is mindig az 1. helyről rajtolt, holnap egyik pilótánk sem indul az első sorból. Sebastian a 11. helyen végzett, Mark pedig Lewis váltócsere miatti öthelyes büntetésének köszönhetően az időmérős helyezésénél eggyel előbbről, a hatodik helyről indulhat.
A ma délutáni időmérő két fő szenzációja: Seb nem jutott be a legjobbak közé (bár éppen lemaradva), a Mercedes pedig elfoglalta a rajtrács első sorát, Nico Rosberg élete első pole pozíciójából, mellőle pedig Michael Schumacher indulhat.
Akadtak azonban egyéb szenzációk is.
A német csapattársak mögött még érdekesebben alakulnak a dolgok. Kobajasi igazolja, hogy a Sauber Perez Maláj Nagydíjon szerzett dobogós helyezését követően továbbra is erős, Raikkönen pedig visszatérése után visszavág, megelőzve Jenson Buttont, míg Massa ismét nem tud lépést tartani Alonsóval.
Ami a Red Bull Racinget illeti, a 2009-es esős brazil időmérő óta Sebastian első alkalommal nem jutott be a legjobb tízbe, Mark pedig hozta eddigi jó formáját. Azonban Christian elmondása szerint az időmérő „komoly csalódást” okozott a csapatnak. Hozzátette, hogy a legjobb tíz érdekesen alakult, és hogy a garázsban abban mindenki egyetértett, hogy az RB8 jó versenytempót mutatott. Érdekes futamra számítunk.
A rajtrács a nézők, a kommentátorok és a szurkolók számára is kusza. Ki tudja, mit hoz a holnap. Emlékeztek a tavalyi évre? Mark a 18. helyről indulva dobogós helyen végzett.
Sanghajban néha furcsa dolgok történnek.
Shanghaji meglepetés | Forma 1 Kínai Nagydíj