Red Bull Manny Mania - Budapest Red Bull Photofiles

A verseny szabályai:
A manuálok bírálatakor a 4 fős zsűritag nemcsak a trükk összetettségét nézi, hanem figyelembe veszik annak következetes alkalmazását is. A győztesnél a bírák inkább azt értékelik, ha több nagyon jó trükköt, semmint egy nagyon nehéz trükköt mutat be. A pályán nemcsak manuál padok lesznek, de roof, kicker, upcurb és grindbox is.

A verseny menete:
A versenyformátum kis csoportos versenyeken (négyfős selejtező) alapszik, és a trükkök előadására 5 perc áll majd rendelkezésre (jam session).

Ebben az évben a verseny a világ minden tájára el fog jutni, Amerikától kezdve, Afrikán keresztül egészen a Közel-Keletig. Az egyes nemzeti versenyek győztesei részt vehetnek majd a New Yorkban megtartandó világdöntőn 2011. augusztusi 20-án, ahol elismert gördeszkások és a terület szakértői alkotják majd a zsűrit. A világ amatőr verseny győztese részt vehet majd a másnap tartandó meghívásos versenyen, a Red Bull Manny Mania Pro-n.

Hogyan tudsz jelentkezni, ha részt akarsz venni a Red Bull Manny Mania versenyen:
A Red Bull Manny Mania egy legalább 14 éves, férfi és női sportolók számára meghirdetett amatőr verseny. A versenyzők nem lehetnek igazolt profik, és csak az állandó lakóhelyük szerinti országban nevezhetnek be a versenyre.

A 2011 augusztus 20-án, New Yorkban megrendezésre kerülő, az egyes nemzeti versenyek győzteseinek tudását összemérő döntő időpontjában már be kell, hogy töltsd a 14. életévedet.

Amennyiben bármi kérdésed van írj a redbullmannymania@hu.redbull.com email címre!

A versenyre a helyszínen felállított regisztrációs pultnál jelentkezhetsz személyigazolványod bemutatásával.

Nem vehetsz részt a versenyen, ha az alábbiak közül bármelyik igaz rád:
•profi (anyagilag támogatott) gördeszkás vagy, illetve korábban neveztél már profi szintű versenyre.
•jelenleg vagy korábban bármikor a neveddel fémjelzett terméket árusítottak üzletekben, és/vagy jogdíjat kapsz ez után a termék után.
•szponzorált Red Bull sportoló vagy.

A New Yorkban, a Red Bull Manny Mania világdöntő utáni napon megrendezésre kerülő Red Bull Manny Mania Pro egy kizárólag meghívásos alapon működő verseny.

Cikk részletek