MARK WEBBER 5. rajtkocka
„Kicsit csalódott vagyok. Szerettem volna jobban menni a Q3-ban, és tudtam volna. A Q2 jól sikerült, de nem az a legfontosabb szakasz. Ötödikek vagyunk, majd meglátjuk, mire leszünk képesek innen holnap. Köszönet a srácoknak a Red Bullnál, mert a hétvégén is jó munkát végeztek.”
SEBASTIAN VETTEL 2. rajtkocka
„Ma nagyon jól éreztem magam az autóban. A Q3 köridője jó volt, sajnos nem elég jó ahhoz, hogy Jensont is legyőzzem – az utolsó percben orozta el előlem a pole pozíciót! A második rajtkocka és az első sor azonban nagyszerű eredmény, különösen annak fényében, hogy tegnap kicsit bajlódtunk az autóval. A beállítások eltérnek a téli tesztelésen alkalmazottaktól, de rendbe hoztuk a dolgokat, és ma sokat javultunk. A kvalifikációt megelőzően a délelőtti gyakorlás során másik beállítást alkalmaztunk, ami úgy tűnik, működik – szóval örülök. Csak egy etapra volt szükségünk a Q1-ben a keményebb keverékű gumikon, majd szintén egyre a Q2-ben a lágyakon. Nagyszerű munka volt, és le a kalappal az egész csapat előtt, hiszen nagyon keményen dolgoztak. Néhány alkatrész elég későn érkezett, így a srácoknak éjszakánként is dolgozniuk kellett, de majd ma pihennek egy kicsit.”
CHRISTIAN HORNER (Csapatfőnök)
„Rendkívül izgalmas kvalifikációt láthattunk – Jenson (Button) és Sebastian nagyon szoros csatát vívott. Úgy érezzük, hogy jó taktikával készülünk a holnapi napra, így érdeklődéssel várjuk az üzemanyag-szinteket, de a Q1-ben és Q2-ben mutatott teljesítmény egészen lenyűgöző volt. Mark különösen a Q2-ben ment nagyon jól, ami bizakodásra ad okot holnapra.”
FABRICE LOM (A Renault főmérnöke)
„Örülök a mai eredménynek. Az autó a Q1-ben és a Q2-ben is nagyon gyors volt. Most már csak a súlyadatokra várunk, azután kiderül, hogy nagyon boldogok vagy csak boldogok vagyunk! Szerintem kemény versenynek nézünk elébe. Kérdéses volt, hogy az itt végzett módosítások milyen rajtpozícióra lesznek elegendők, de most is ott vagyunk elöl, ami az idény hátralévő részét tekintve is biztató.”
Vettel: 2., Webber: 5.