2011 Hungarian Grand Prix Getty Images


Sokáig úgy tűnt, hogy Lewis Hamilton nem talál legyőzőre a Magyar Nagydíj kvalifikációja során, de végül Sebastian Vettel, az utolsó lehetőségét megragadva egy remek körrel az élre állt! A harmadik szakasz legnagyobb vesztese Fernando Alonso lett, aki nem tudott érdemben javítani az idején, holott korábban igen jó köröket ment és így Jenson Button és Felipe Massa mögött az ötödik helyről indulhat. Mark Webber KERS-e a kvalifikáció közben rendetlenkedett, így csak a 6. helyet tudta megszerezni.


SEBASTIAN VETTEL, Rajtpozíció: POLE POZÍCIÓ
„Azt hiszem, az időmérő nagyon jól sikerült. A McLarenek nagyon gyorsak voltak, tehát jól döntöttünk, és ma délelőtt sokkal jobbnak éreztem az autót. A Q1 és a Q2 a harmadik etapba való továbbjutásról szólt, én pedig nagyon elégedett vagyok az eredménnyel. Az autón sokat változtattunk az éjszaka folyamán, a fiúk nagyon keményen dolgoztak, nem sokat aludtak, de azt hiszem, az eredmény fejezi ki legjobban a hálámat, nagyon örülök. Visszatért az önbizalmam, sokkal magabiztosabbnak éreztem magam az autóban és izgatottan várom a holnapi napot.”

MARK WEBBER, Rajtpozíció: 6. rajtkocka
„A harmadik nem az a rajtsor, ahonnan indulni szerettem volna – nem tudtam a legjobbat kihozni az autóból és a gumikból. A KERS hol működött, hol nem, a Q2-ben nem tudtam használni, a Q3 utolsó körében igen, végül viszont nem voltam elég gyors, és nem sikerült jó köridőt futni. Holnap visszatérünk és meglátjuk, hogyan alakulnak a dolgok.”

CHRISTIAN HORNER
„Egy nagyon szoros időmérő edzésen, a szerelők kemény munkával töltött éjszakája után Sebastian fantasztikus teljesítménnyel pole pozíciót szerzett az utolsó körében. A túlórában kihasználtuk az első jokert az idei szezonra engedélyezett négyből, így plusz időt tölthettünk az autó beállításával. Sebastian a pole pozícióval a lehető legjobb módon köszönte meg erőfeszítésüket, ami nagyszerű kezdete a hétvégének, holnap azonban kemény versenyre számíthatunk. Sajnos a Q2-ben Marknak problémája adódott a KERS-szel, a Q3-ban ismét működött, ez azonban kihatott a felkészülésére. Ennek ellenére tudjuk, hogy Mark nagyszerű versenyző, és biztos vagyok benne, hogy a holnapi versenyen feljön majd.”

CYRIL DUMONT, Renault
„Egy újabb pole pozíció, ami nagyszerű. Szeretnék köszönetet mondani a fiúknak, akik éjszaka a garázsban dolgoztak, nagyon kemény munkát végeztek, és nem sokat aludtak. Azt hiszem, a mai napon bebizonyosodott, hogy megérte. Ami Markot illeti, szerintem jobb eredményt is elérhetett volna, azonban problémája adódott a KERS-szel. Mindannyian biztosak vagyunk benne, hogy holnap behozza lemaradását.”


A dobogóra győztesként felállni sok F1-es pilótának is ritkán adatik meg, a csapattagoknak azonban még ritkábban. Most Paul Monaghan, a mérnöki részleg vezetője eleveníti fel emlékeit…

AZ ELSŐ ALKALOM, AMIKOR… F1-ES DOBOGÓN ÁLLHATTAM: PAUL MONAGHAN
„Az első alkalom, amikor felállhattam a dobogóra, tavaly volt Valenciában. Seb átlépte a célvonalat, a verseny megnyerése óriási öröm volt, ugyanakkor hatalmas megkönnyebbülést jelentett az, hogy Mark megúszott egy komoly balesetet, ami miatt mindannyian nagyon aggódtunk. Éppen ezen agyaltam, amikor felhívtak, hogy én menjek fel a dobogóra. Azt hiszem, Jonathan (Wheatley, csapatfőnök) hívott, hogy engem választottak, hogy képviseljem a csapatot. Kissé meglepődtem és ledöbbentem, de jó értelemben - ilyenkor csak annyit tudsz kinyögni, hogy „Igen, OK, szuper!” A baj az, hogy nem tudod, hova kell menned, és mit ír elő a protokoll! Próbálod kitalálni, hogy a boxutcából hogyan lehet eljutni a dobogóhoz, és fogalmad sincs, hogy lehet átjutni oda, ahova menned kell. Lesétáltam a boxutcán, és összefutottam Herbie Blash-sel, aki rám mosolygott és így szólt: „Ó, ezen a héten te vagy a soros?” Útba igazított, és megtaláltam a dobogó mögötti területet. Megjött Seb, kicsit nevetgéltünk, aztán megérkezett Jenson is. Régről ismerem, kicsit dumáltunk, aztán készülődtünk az eredményhirdetésre. Természetesen a zsebemben volt a fényképezőgépem, a telefonom és egy csomó más cucc. Alex Molina (az Allsporttól), aki az eredményhirdetést intézi, azt mondta, hogy a pezsgő miatt talán ki kellene vennem a zsebemből a cuccokat. Fantasztikus érzés kimenni a dobogóra. Őszintén szólva, a lelátón ülő tömeggel nem igazán foglalkozik az ember. Tudod, hogy rengeteg néző van, te viszont a saját csapatodra figyelsz, számomra pedig a legkellemesebb a Red Bullos tömeg látványa volt. Fantasztikus élmény volt velük ünnepelni. Sokkal keményebben dolgoznak nálam, és minden sikert megérdemelnek. Számukra mint csapat számára ez sokkal többet jelent, mint neked személy szerint, te csak felmész a győztes csapat és a sok ember képviseletében. Ami pedig a pezsgőt illeti, láttam az üveget, azt hiszem, Jeroboám, szóval elég nagy, Seb felém fordította, én pedig azt gondoltam magamban: „Gyerünk, szerintem meg tudom inni az egészet!” Megpróbáltam és csúfos vereséget szenvedtem, szóval jól eláztam. Azonban erről szól a dolog. Lehet, hogy soha többé nem történik meg, ezért ki kell élvezned a helyzetet. Tényleg elképesztő. Hogy várom-e a következő alkalmat? Igen, jöhet!”

Cikk részletek