SEBASTIAN VETTEL (végeredmény: 2. hely, rajtpozíció: 3. hely)

„Nagyszerű eredmény. Nehéz versenyt zártunk, de örülök, hogy jó eredménnyel, pontszerző helyen végeztem. A rajt rendben ment, de egyszer csak Lewis (Hamilton) mellettem volt, és minden bizonnyal megnyomta a spéci gombját, aminek köszönhetően előnyre tett szert. Az első kanyarban helyet kellett hagyni Jensonnak (Button), így két pozíciót veszítettem. Ezután sajnos beragadtam Lewis mögé, ami miatt elhasználódtak a gumik, sokat csúszkáltam, és a helyzet nem javult. A kemény fékezések miatt itt jó gumikra és stabil farrészre van szükség. A boxkiállás után Jarno (Trulli) mögé kerültem, ami sajnálatos, mert a lágyabb gumival gyorsabb lehettem volna. A második boxkiállást követően pont fordított helyzet állt elő, magam mögött kellett tartani Trullit, aki akkor lágy keveréken autózott. Nagyon szorosan mögöttem haladt, de szerencsére nem hibáztam és második lettem. Hálásan köszönöm a csapatnak a nagyszerű eredményt.”


MARK WEBBER
(végeredmény: 11. hely, rajtpozíció: 18. hely)

„A rajt rendben ment, és az első körök is jól sikerültek, azonban ezután beragadtam Piquet mögé. Mivel folyamatosan használta a hibrid rendszert, túl nagy előnyre tett szert az egyenes szakaszokon, így nem tudtam megelőzni. Emiatt két kiállásos stratégiára váltottunk, azonban a keményebb gumi tapadása nem volt tökéletes, amely a többi versenyző számára is problémát jelentett. Ha nem sikerül az élről rajtolnod, a verseny számodra eldőlt. Én azonban minden tőlem telhetőt megtettem. Sebastian nagyszerű napot zárt, amivel megmutatta, mire képes az autó. A csapat keményen dolgozott, megbízható autóval versenyezhettem. Eljön még az én időm.”


CHRISTIAN HORNER (Csapatfőnök)

A délután döntő pillanata a verseny második kanyarja volt, amikor Jenson (Button) és Lewis (Hamilton) meglógott Sebastian mellett. Az első szakaszban sok időt veszített Lewis, a második szakaszban pedig Jarno (Trulli) mögött, aki keményebb keveréken autózott. Amikor végre sikerült megelőznie és egy kis lélegzethez jutott, a második helyre küzdötte fel magát. Remek eredmény, újabb nyolc pont, a konstruktőrök versenyében még mindig második helyen állunk. Az autónk elég gyors volt, akár nyerhettünk volna. Mark háta mögött kemény verseny áll, hiszen nehéz rajtpozícióból indult. Remek iramban versenyzett, és mivel majdnem minden pilóta befejezte a versenyt, a 11. helyezés a lehető legjobb elérhető eredmény számára.”


FABRICE LOM (A Renault főmérnöke)

„Vegyes érzelmeim vannak a versennyel kapcsolatban! A második helyezéssel elégedettek lehetünk – két versenyben 26 pont nagyszerű eredmény a csapat számára. Az autónk azonban képes lett volna a győzelemre is - emiatt, és Mark miatt is csalódottak vagyunk. Nagyon gyorsnak bizonyult, ilyen hátsó rajtpozícióból azonban rendkívül nehéz előzni, különösen a KERS-szel rendelkező autókat. Összességében nagyszerű eredmény, sok pontot zsebeltünk be az európai versenyek előtt.”

Cikk részletek