Végre, valahára száguldanak a versenyautók, benépesült az ausztráliai pálya! Az első időmérő edzésen a regnáló világbajnok, Sebastian Vettel lehengerelte a mezőnyt, Mark Webber pedig a harmadik pozíciót szerezte meg. A versenyzők és csapatvezetők nyilatkozatai mellett Christian Horner ma egy hat évvel ezelőtti történetet elevenít fel, amikor először vett részt csapatfőnökként egy nagydíjon, mégpedig az ausztrálon!
SEBASTIAN VETTEL
Rajtpozíció: POLE POZÍCIÓ
„A tél viccesen alakult, az autókon számos változtatást hajtottunk végre, a tesztelés is sűrűre sikerült. Mindannyian próbáltuk kiismerni a Pirelli abroncsokat, ezen a pályán pedig mindannyiunkat lenyűgözött, hogyan működnek egy körön és több üzemanyaggal az autóban. Ami a vasárnapi versenyt illeti, bíztató a helyzet. Megtettük az első lépést, és pole pozícióval kezdeni a szezont, jó jel a csapat számára. Nagyon keményen dolgoztunk, hogy az RB7 eljusson idáig – köszönet a gyárban és az itt, Ausztráliában dolgozó csapattagoknak az autó felkészítéséért. Ha megnézzük a pontokat, a többi csapathoz hasonlóan, nulla pontunk van, de meglátjuk, holnap hogyan alakulnak a dolgok.
MARK WEBBER
Rajtpozíció: 3. rajtkocka
„Csalódott vagyok az időmérőn nyújtott teljesítményemmel. Sebastian nagyszerű kört teljesített. Őszintén szólva, kicsit rejtélyes számomra a kettőnk közötti különbség, hiszen én minden tőlem telhetőt megtettem. Meg kell néznem, mit lehetne javítani a teljesítményemen. Bosszantó, a csapatot azonban elismerés illeti, a srácok hihetetlen munkát végeztek. Nyilvánvalóan számomra nem alakult a legjobban a mai nap, de magas a léc. Szerettem volna jobb eredményt elérni, azonban a csapatnak a téli időszakban és a mai napon nyújtott teljesítménye hihetetlen.
CHRISTIAN HORNER
„Nagyszerű csapatteljesítmény. Első és harmadik rajtkocka remek kezdet a 2011-es szezon első futamán. Sebastian két bámulatos kört produkált. Mark az utolsó körben kevesebb mint egy tizeddel maradt le Lewis mögött, azonban az első és a harmadik rajtkocka, mindkettő a pálya tiszta oldalán, jó hely a holnapi verseny rajtjához. Holnap izgalmas futamra számíthatunk, különösen az új szabályok miatt. Örülünk, hogy a Forma-1-be való visszatérésüket követően mi szereztük meg az első Pirellis pole pozíciót.
CYRIL DUMONT (Renault)
„Nagyszerű érzés ismét a pályán lenni, különösen a ma elért sebességgel. Seb micsoda műsort csinált! Mark kissé lemaradt, azonban holnap meglátjuk, mivel hosszú a verseny. Elégedettek vagyunk, hogy a téli tesztidőszak során kikísérletezett beállítást használhatjuk. A Renault és a Red Bull ezidáig nagyszerűen teljesített, meglátjuk, a holnapi versenyen hogyan alakulnak a dolgok. Az üzemanyag fogyasztás fontos tényező lesz a holnapi versenyen.”
Az idei az elsők szezonja. A Red Bull Racing első alkalommal fogja megvédeni két bajnoki címét; a Pirelli 1991 óta először vesz részt az F1-ben, India pedig első alkalommal szerepel a versenynaptárban. Az 1. futamon a csapatfőnököt, Christian Hornert kérdeztük az első élményeiről...
AZ ELSŐ ALKALOM... AMIKOR CSAPATFŐNÖKKÉNT VEZETTEM RÉSZT NAGYDÍJON (Ausztrália, 2005)
Christian Horner, csapatfőnök
„Élénken él bennem. Felszálltunk az Ausztráliába tartó gépre, és őszintén szólva, fogalmam sem volt, mire számítsak. Előtte mindössze néhány alkalommal találkoztam Flavióval (Briatore), és egyik-pillanatról a másikra vele és hasonló nagymenőkkel, mint Ron Dennis szálltam fel a repülőre. A kutyafáját, ez az! Most már a nehézfiúkkal vagyunk egy csapatban.” Előtte számos nagydíjon vettem részt, de nem csapatfőnökként. Melbourne-ben három autót indítottunk. Vitantonio Liuzzi tesztpilóta volt – az előző évben a Formula 3000-ben versenyzett az én vezetésemmel, az autókat David Coulthard, akit már elég jól ismertem a korábbi évekből, és Christian Klien vezették. Az előző évben hozzászoktam, hogy Liuzzi mindig a legjobb időket futotta, és azt hiszem, azon az első F1-es futamon megdöntötte a korábbi versenyidőket. A monogramja, LIU szerepelt a lista élén, én meg azt gondoltam: „Ez jó, mint az F3000-ben!” Szombaton esett, David azonban még előtte jó időmérő kört teljesített, amivel megelőzte a Ferrarikat és a McLareneket. A harmadik sorba kerültünk, ami a vártnál sokkal jobb eredmény volt. Azt hiszem, David az 5., Christian pedig a 6. helyről indult, ami szuper volt, de nem reméltük, hogy meg tudják őrizni pozíciójukat. David azonban kiválóan versenyzett, sokáig harmadik helyen állt, mielőtt Rubens Barrichello meg nem előzte. A negyedik helyezés olyan volt számunkra, mint egy győzelem, Christian hatodik helyével együtt pedig fantasztikus eredménynek számított első versenyünkön. Dietrich Mateschitz az év elején nyolc pont szerzését tűzte ki célul, amennyit a Jaguar csapat szerzett egy évvel korábban, mi pedig már az első versenyünkön hét pontot szereztünk! Elképesztő érzés volt. Azt gondoltam: „A Forma-1 nem lehet olyan bonyolult!” Az a negyedik helyezés azonban az Ausztrál Nagydíjon elért eddigi legjobb eredményünk, idén pedig mindenképpen jobban szeretnénk szerepelni.”
Vettel pole pozícióval nyitotta az idényt