Hungaroring in 2010 Getty Images for Red Bull Racing


Az első dolog, ami eszünkbe jut a Hungaroringről, hogy a futamok nem mindig voltak izgalmasak. 25 éves története során a Budapest mellett található szűk és kanyargós, serleg alakú pálya ennek ellenére sok érdekes versenynek adott otthont. A keskeny pályán nagyon nehéz előzni, 1989-ben például Thierry Boutsen három F1-es győzelméből az utolsót úgy szerezte, hogy lassabb Williams-ével a lehető legnagyobb helyet foglalta el, és bosszantotta a nála sokkal gyorsabb Ayrton Sennát. Mindezt nagyon sikeresen hajtotta végre, amivel a nézőket is az őrületbe kergette.

Tavaly azonban minden megváltozott. A gyorsan elhasználódó Pirellik, a DRS és a KERS megjelenésével, továbbá a szakaszos eső miatt csúszóssá vált pályán a tavalyi évben a Hungaroringen fantasztikus mennyiségű, 54 sikeres előzési manővert láthattunk. Ha az időjárás is úgy akarja, idén újabbak várnak ránk. Pillanatnyilag a hosszú távú időjárás-előrejelzés péntekre és szombatra napos, meleg időt jósol, a verseny napjára azonban esőt és hűvösebb, 21°C-os hőmérsékletet ígérnek.

Ami magát a pályát illeti, sokkal inkább hasonlít gokartpályára. 14 kanyarból áll, és nagyjából ennyi, igazából egyetlen egyenes szakasza van, ami kiérdemli ezt az elnevezést – a célegyenes.

Megközelítőleg 190 km/h-s átlagsebessége miatt eléggé hasonlít a monacói pályára, ezáltal nagy leszorítóerőt biztosító beállításokat igényel, a legjobb aerodinamikai tapadás érdekében pedig a csapatok a lehető legtöbbször használják a szárnyakat a kacskaringós pályán. Azonban jó mechanikai tapadás is szükséges, ami ezen a pályán nem olyan egyszerű. A pályát a futamtól eltekintve nagyon ritkán használják, ezért a tapadási erő elég vacak a versenyhétvége kezdetén. A hétvége folyamán valóban javul, így viszont nehéz eltalálni a tökéletes beállítást.

Ami a tapadást illeti, a Pirelli a tavalyi évhez hasonlóan idén is szuperlágy és a lágy keverékkel érkezik a versenyre. A szuperlágy illik leginkább a pályához, valószínűleg 8-15 kört bír, az autó jellemzőitől függően, tehát valószínűleg a tartósabb lágy keveréken autózott hosszabb szakasz lesz a meghatározó, különösen annak tükrében, hogy a rajtpozíció nem olyan döntő fontosságú, mint amikor senki sem tudott előzni. A szuperlágy keverék egy körben remekül muzsikál, szombaton pedig felszántod velük a pályát, ha viszont egy pár kör alatt elhasználod őket, vasárnap a prime keverék hiányában csak visszafelé haladsz a versenyen.

 

nullGetty Images for Red Bull Racing

 

A HELYSZÍN
A Hungaroring Mogyoród mellett található, Budapesttől kb. 20km-re észak-keletre. A többi futammal ellentétben, ahol a várostól való távolság és a forgalom miatt egyszerűbb a pálya közelében megszállni, erre itt nincs szükség. A forgalom a városból és vissza nem igazán jelent problémát, és egyáltalán semmi nincs, ami a Mogyoród környéki szállást indokolná (eltekintve a pályával átellenben, a völgy másik oldalán található Aquapark, ahol a sokszor kegyetlen nyár közepi hőség után lehűthetjük magunkat). Jobb Budapesten megszállni, ami őszintén szólva, csodálatos város. Fantasztikus látványosságokkal, számos remek szállodával, az éttermek és a bárok nagyszerűek, az éjszakai élet szuper. Határozottan azon városok egyike, ahol nagyon görbe hétvégét csaphatunk.

EGYÉB VERSENYSOROZATOK
WTCC és Renault Series, de az F1 a legnagyobb versenysorozat, amit itt rendeznek.

TUDTAD-E?
Az idei versennyel a Magyar Nagydíj felkerül a megosztott 13. helyre a legtöbbször megrendezett futamok listáján. A 27. budapesti versennyel Magyarország megelőzi Ausztriát, amely 1963 és 2003 között 26 futamnak adott otthont. A Magyar Nagydíj rövid időre a Japán Nagydíjjal osztozik a 13. helyen, amelyet nyilvánvalóan ez utóbbi Szuzukában, a 2012-es futamon egyedül birtokol majd. A lista élén a szokásos futamok, első helyen a Brit Nagydíj 63 versennyel, bár a dobogó legfelső fokán a szeptemberi monzai futamon Olaszországgal osztozik majd. Ezután következik Monaco és Németország 59 futammal, Franciaország 58-cal, Belgium pedig augusztus végén eléri az 57-et.

STATISZTIKA
Versenytáv: 70 kör (306,630km)
Rajtidő: közép-európai idő szerint 14:00
Körhossz: 4,381 km

2011 bajnoka: Jenson Button (McLaren); 60 kör 1 óra 46 perc 42,337s másodperc alatt (172,416km/h)
Pole pozíció 2011-ben: Sebastian Vettel (Red Bull Racing); 1 perc 19,815 másodperc (197,601km/h)
Leggyorsabb kör: Michael Schumacher (Ferrari); 1 perc 19,071 másodperc (199,461km/h)

Cikk részletek