Gary Hunt Malcesine 2011


A brilliáns brit, Gary Hunt nyerte meg a Red Bull Sziklaugró Világbajnoki Versenysorozat ötödik, az olaszországi Malcesinében megrendezett fordulóját, így az összesített pontversenyben is növelte előnyét.

Annak dacára, hogy a Red Bull Sziklaugró Világbajnoki Versenysorozat címvédő bajnoka, Huntnak korábban meggyűlt a baja a sorozat olaszországi állomásán, ahol nem tudta a legjobb formáját hozni. Ezúttal viszont sikerült neki és – bár igen kis előnnyel – legyőzte Artyom Szilcsenkót.

A 2011-es világbajnoki versenysorozat az elmúlt két évben, 2009- és 2010-ben, a dél-olaszországi Polignano a Mare városában rendezték, ezúttal viszont északra utazott a Garda-tó melletti Scaliger kastélyhoz, és a verseny első három fordulója után Szilcsenko vezette a mezőnyt.

Az orosz sziklaugró a negyedik körre kézenállásból háttal indított duplacsavaros két és fél szaltót választott, 5,7-es nehézséggel, de még így sem sikerült elég pontot gyűjtenie ahhoz, hogy Huntot legyőzze.

A brit komplex, négycsavaros, csukafejes tripla hátraszaltóval próbálkozott – 6,3-as nehézséggel –, amely éppen hogy elegendőnek bizonyult a második helyezett Szilcsenko és bronzérmes Michal Navratil megelőzéséhez.

A mexikói újonc, Jonathan Paredes volt, aki a szülőföldjén rendezett forduló óta először indult és remekül szerepelt: nem csak bekerült a hatos döntőbe, de még a dobogóra is majdnem felállhatott.

A sorozat következő állomása Bostonban, az Egyesült Államokban lesz egy hónap múlva.


Red Bull Sziklaugró Világbajnoki Versenysorozat – Malcesine, Olaszország eredmények
1) Gary Hunt (GBR) 459,90 pont
2) Artyom Szilcsenko (RUS) 449,35
3) Mikhal Navratil (CZE) 413,35
4) Jonathan Paredes (MEX) 411,70
5) Alain Kohl (LUX) 394,10
6) Vyacheslav Poljescsuk (UKR) 391,50
7) Kent DeMond (USA) 290,80
8) Gennady Kutsenko (UKR) 277,20
9) Cyrille Oumedjkane (FRA) 275,40
10) Steven Lobue (USA) 254,50
11) Sasha Kutsenko (UKR) 250,20
12) Hassan Mouti (FRA) 228,25
13) Jorge Ferzuli (MEX) 193,15
 


Kapcsolódó tartalom:

Nézd meg a verseny képgalériáját!

Cikk részletek