A MotoGP versenyző, Marco Simoncelli a Maláj Nagydíjon vasárnap bekövetkezett halálát követően a motorsport világa lerója tiszteletét az olasz motoros előtt.
Dani Pedrosa
„Ilyen tragédiánál az ember nem találja a szavakat. Szeretném részvétemet kifejezni családjának és mindenkinek, aki szereti. Együtt voltam az édesapjával, csak összeölelkeztünk, semmi más nem számít. Végzetes baleset történt, az istállóban még most is mindenki a sokk hatása alatt áll. Sok esetben mi magunk elfelejtjük, mennyire veszélyes lehet ez a sportág, és amikor valakit elveszítünk, minden elveszti az értelmét. Egyértelmű, hogy mindannyian azt csináljuk, amit szeretünk, amit imádunk, de ilyen napokon, mint a mai, semmi sem számít.”
Andrea Dovizioso
„Ilyen körülmények között a szavak nem segítenek. Marco családjára gondolok, és a szeretteire, elsősorban az édesapjára és az édesanyjára. Nekem is van egy gyerekem, és ami a mai napon történt, az az elképzelhető legkeményebb szituáció. Megnéztem a felvételeket, és nem térek magamhoz: egy versenyen az ember keményen tolja, sokszor egy hajszálon múlik a katasztrófa. Marco erős versenyző volt, mindig keményen tolta. Gyerekkorunk óta együtt versenyeztünk, mindig a teljesítőképessége határáig tolta, sokszor szenvedett balesetet, nagyobb sérülések nélkül, legyőzhetetlennek tűnt. A mai események felfoghatatlanok.”
Casey Stoner
„Marco elvesztése megdöbbentő és szomorúsággal tölt el. Az ilyen események arra figyelmeztetnek, mennyire értékes az élet, ilyenkor mindig rosszullét fog el. Mindössze annyit tudok mondani, hogy nagyon sajnálom Marco egész családját, nem tudom elképzelni, min mennek keresztül, szeretnénk kifejezni együttérzésünket. Remélem, összetartanak és együtt átvészelik a tragédiát.”
Mark Webber a Twitteren
„Marco nyugodj békében! Különleges tehetség, hiányozni fog...” Gondolunk a szeretteidre és a motogp-s csapatokra... mark”
Pramac Racing
„Ciao Marco. Szívünkben örökké élsz.”
Danny Kent a Twitteren
„nyugodj békében simonceli, óriási versenyzővel lettünk szegényebbek :( gondolunk rád és családodra <3 xx”
Yamaha Racing
„A mai napon a Maláj Nagydíjon történt tragikus baleset után a Yamaha legmélyebb részvétét és együttérzését szeretné kifejezni Marco Simoncelli családjának, barátainak és kollegáinak. Marco a MotoGP értékes versenyzője és sztárja volt, aki mindenkinek nagyon fog hiányozni.
Jonathan Rea a Twitteren
„Nyugodj békében Marco Simoncelli! Igazi inspiráció, elképesztő motoros és igazi úriember! Örökséged soha nem feledjük!”
Yamaha Tech 3
„A Monster Yamaha Tech 3 csapat és a Tech 3 Racing Moto2 csapat legmélyebb együttérzését fejezi ki a Maláj Nagydíjon ma délután balesetben elhunyt Marco Simoncelli családjának, barátainak és kollegáinak. A Monster Yamaha Tech 3 versenyzője, Colin Edwards is részese volt a második körben történt balesetnek, amelyben bal válla kificamodott. Az amerikai versenyző a Sepang International pályáról a gyógyuláshoz visszatért Amerikába, miközben részvétét fejezi ki Simoncelli szeretteinek és a Gresini Honda csapatnak. Nyugodj békében Super Sic - Népszerű sztár a pályán és azon kívül egyaránt.”
David Knight a Twitteren
„Borzasztó, nyugodj békében, Marco, szörnyű hír :(„
Marco Simoncelli 20 January 1987 to 23 October 2011 ©Gresini Racing
MotoGP: Kegyeletnyilvánítás Simoncellinek