A hírösszefoglalókban a főcímet Sebastian Vettel Szingapúri Nagydíjon aratott rajt-cél győzelme foglalta el, azonban többi sportolónk hétvégéje is izgalmasan alakult.
Vettel and Webber felvillanyozták Szingapúrt
Sebastian Vettel a Szingapúri Nagydíjon vasárnap aratott mindent elsöprő győzelme után már csak egy karnyújtásnyira áll a Forma-1-es világbajnoki trófeától.
Mark Thompson/Getty Images
Mark Thompson/Getty Images
A címvédő világbajnok mellett Mark Webber állhatott fel a dobogóra, aki harmadik helyezésének köszönhetően Vettel és Jenson Button mögött a negyedik helyre ugrott a Pilóták Versenyében – három ponttal lemaradva a második helyezett Button mögött.
Fiolek újabb női motokrossz világbajnoki trófeája
A 2011-es Női Motokrossz Világbajnokság Pala Raceway-en rendezett utolsó futama előtt kényelmes, 22 pontos előnnyel vezette a bajnoki pontversenyt a Red Bullos Ashley Fiolek, akinek semmi másra nem volt szüksége, csupán biztonságos és konzervatív versenyzés kellett ahhoz, hogy négy éven belül megszerezze harmadik női motokrossz világbajnoki trófeáját. A dél-kaliforniai motokrossz rajongók előtt nyújtott kiegyensúlyozott teljesítményével pontosan ezt tette, amivel harmadik helyet szerzett.

Simpson sikere
A férfi motokrosszban is volt ok az ünneplésre ezen a hétvégén, amikor a brit Shaun Simpson 19 évvel azután, hogy az amerikai Billy Liles megnyerte a Nyílt Belga Motokrossz bajnoki címet, első nem belga versenyzőként győzött.
„Örülök a belga győzelemnek a csapatom, a rajongóim és a szponzoraim miatt is” - mondta el Simpson. „Kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtottam, de versenyt sajnos nem nyertem. Nem könnyű szezon áll mögöttünk, azonban pozitívan zártam, és szeretnék minden támogatómnak köszönetet mondani. Valószínűleg ez volt az utolsó versenyem az évben, alig várom, hogy egy kicsit pihenhessek, ugyanakkor izgatottan állok a 2012-es szezon elé is!”
Ray Archer/Red Bull Content Pool
Ray Archer/Red Bull Content Pool
Vickers ötödik Loudonban
A Red Bull Nascar pilótái, Kasey Kahne és Brian Vickers második, illetve harmadik helyről indultak a New Hampshire Motor Speedway-en Loudonban vasárnap megrendezett futamon.
A versenyen kettejük közül Vickers szerepelt jobban, ötödik helyezést szerzett, míg Kahne a 15. helyen ért célba. Az alábbiakban a két Red Bull Toyota látható Loudonban.

A szikla királyai
A Red Bull King of the Rock versenyt a San Francisco-öbölben található híres Alcatraz-szigeten rendezték. A 1-1 elleni kosárlabda bajnokságra a világ 64 legjobb játékosa érkezett 13 országból, hogy az egyik leghírhedtebb helyszínen mérkőzzenek meg egymással.
Christian Pondella/Red Bull Content Pool
Christian Pondella/Red Bull Content Pool
A játékosok hűvös időben, málladozó falakon belül küzdöttek egymással és az elemekkel, hogy megmutathassák tudásukat. Csak egy korona van azonban, amely az est végén a washingtoni Hugh „Baby Shaq” Jones (az alábbi képen Rajon Rondóval) fejére kerülhetett, aki visszaverte a többiek támadását.
Christian Pondella/Red Bull Content Pool
Christian Pondella/Red Bull Content Pool
A hétvége legjobb pillanatai: Mágikus motorok a kosárban