Sebastian Vettel, Mark Webber, Christan Horner csapatfőnök és Renault képviseletében Cyril Dumont nyilatkozik a Sebastian világbajnoki címét jelentő szuzukai hétvégéről.
SEBASTIAN VETTEL, Helyezés: 3. hely, Rajtpozíció: POLE POZÍCIÓ
„Sokan viszonylag biztosra vették a világbajnoki címet, azonban az egyik legfontosabb dolog, hogy nem engedtük, hogy túlságosan beleéljük magunkat. Ehelyett az egyes lépésekre koncentráltunk, és arra, amit megcsináltunk és amit elértünk - utána ünnepeltünk. Szeretnék köszönetet mondani mindenkinek a Milton Keynes-i gyárban, mivel nemcsak mi toljuk keményen, hanem ők is - a tervezőirodától a pályamérnöki irodáig - hihetetlen az energiájuk. Nehéz elképzelni, hogy csak két autónk és két pilótánk van, akiknek a vállára minden pályára lépéskor ez a nyomás nehezedik. Néha nem tudunk olyan szépen bánni az autókkal, ahogy kellene, azonban minden versenyhétvégén próbáljuk kihozni belőlük a maximumot. Fantasztikus, ami történt - az idei évben a világbajnoki címet tűztük ki célul, és nehéz szavakba önteni, mit jelent négy versennyel a szezon vége előtt itt, Japánban megszerezni - ugyanolyan zavarba ejtő, mint első alkalommal. Soha nem gondoltam, hogy világbajnoki címet szerzek, a második megnyerése pedig elképesztő érzés. Számos szép emléket őrzök a Formula-1-ről, onnantól kezdve, hogy fiatalon néztem, egészen a mai napig, amikor nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy idáig eljutottam. Annyi izgatott embert láttam, amikor a verseny előtt felsorakoztak a pilóták, nekem viszont ez volt az utolsó gondolatom, amikor felvettem a sisakomat. A pilótáknak ennél nem lehet sokkal jobb dolguk, napos idő, a rajongók pedig kíváncsian várják, hogyan versenyzel - azt hiszem, erről szól az élet. Nehéz elmondani, mit jelent itt bezsebelni a bajnoki címet - több mint fantasztikus.”
MARK WEBBER, Helyezés: 4. hely, Rajtpozíció: 6. rajtkocka
„Gratulálok Sebastiannak - a kétszeres világbajnok cím nagyszerű teljesítmény. A versenyen az előzések a boxban történtek, nem sok volt a pályán. Megelőztük a Ferrarit és a McLarent, de viszonylag kiegyenlített volt a küzdelem. Ütköztem Michael Schumacherrel, aminek következtében a verseny kulcsfontosságú szakaszán, amikor próbáltam átvergődni a mezőnyön, megsérült az autóm első szárnya. Összeértek az autóink, ő viszont megúszta az ütközést. A biztonsági autó nem a legjobb időpontban érkezett - mivel abban reménykedtem, hogy Fernandót a boxkiállás során meg tudom előzni, de amikor a mezőny feltorlódik, ismét a Michaeles incidens, így nehéz előzni. Végül viszonylag jó eredmény született; Jenson nagyszerű versenyt futott, több szempontból is ez második hazai versenye. Sebnek pedig gratulálok bajnoki címéhez."
CHRISTAN HORNER, csapatfőnök
„Először is, fenomenális Sebastian Vettel második világbajnoki címe. Az idei évben mesésen vezetett, és teljes mértékben megérdemli a győzelmet világbajnokságban, amelyet már az első, melbourne-i verseny óta uralt. A bajnoki cím kemény munka és a csapatmunka megkoronázása, nagyon büszke lehet arra, amit elért. Ezzel olyan elit csoportba került, amelynek tagjai nemcsak kétszeres világbajnokok, hanem két egymást követő évben szerezték bajnoki címüket. A mai verseny szorosan alakult, időt veszítettünk a boxban - talán azzal, hogy az istállónk az utolsó helyen volt a boxutcában, de mindezektől eltekintve, Jenson erős versenyt futott, gratuláció illeti. A harmadik és negyedik hely számos pontot jelent a konstruktőri világbajnokságban, amivel megerősítettük 130 pontos előnyünket. A mai nap azonban Sebastianról szól.”
CYRIL DUMONT, Renault
„Természetesen madarat lehetne velem fogatni! Szerintem Vettel mesés teljesítményt nyújtott az idei évben, már tavaly is fantasztikus volt, de az idei évben egyszerűen hihetetlen ez a kissrác! Igazán megérdemelte a bajnoki címet; soha nem pihen, mindig keményen tolja - nagyon megérdemelte a győzelmet. A Renault-nál mindannyian nagyon örülünk az eredménynek. Most már csak be kell fejeznünk a munkát az elkövetkező versenyeken a konstruktőri cím megszerzésével.”
Mark Thompson/Getty Images
SEBASTIAN VETTEL MÉRLEGE
Formula-1-es pályafutása során Sebastian Vettel:
…19 versenyt nyert (18-at a Red Bull Racing, 1-et a Scuderia Toro Rosso csapatával)
…27 alkalommal indult pole pozícióból (26-szor a Red Bull Racing, 1-szer a Scuderia Toro Rosso csapatával)
…705 pontot gyűjtött (664-et a Red Bull Racing, 40-et a Scuderia Toro Rosso, 1-et a BMW Sauber csapatával)
...két FORMULA-1-ES VILÁGBAJNOKI CÍMET szerzett (2010, 2011)
"Azt hiszem, erről szól az élet..."