Kucsera Gábor 

null

Gabor Kucsera hírcsatornába

Kucsera Gábor részletek

Kucsera Gábor

null

1982. 08. 27-én Budapesten született. Korán kipróbálta magát több sportágban és az úszás, illetve a foci után talált rá az igazira, a kajakra. 1990-ben kezdett kajakozni az Építőkben, majd a BSE és később az MTK versenyzőjeként halmozta az ifjúsági és junior sikereket. Első felnőtt sikerét már a Budapesti Honvéd színeiben 2004-ben érte el a Poznanban megrendezett Európa-bajnokságon, ahol aranyérmet nyert. Ebben az évben már ott volt az olimpia kapujában, de szoros magyar mezőnyben egy ezüstérem nem elég az induláshoz. A csalódás új erőt adott és ennek gyümölcse már a következő évben beérett.A sok munka és kitartás 2005-ben meghozta a várva várt sikert és Gábor világbajnoki címet szerzett Zágrábban! Jelenlegi egyesületéhez a Kőbánya SC-hez 2007-ben érkezett.

A pekingi olimpián megszerzett negyedik helyet követően Gábor újult erővel készült a 2009-es szezonra. A kanadai Dartmouth -i világbajnokságon K2-500 méteren végül második helyen végzett.

Gábor jelenleg teljes erőbedobással készül a 2010-es évre, valamint hosszú távú célként pedig a 2012-es Londoni Olimpiai Játékokon szeretne a dobogó legfelső fokára lépni.